Történelmi tanulmányainkból tudhatjuk, hogy az egyiptomiak azért tudtak hatalmas kövekből égig érő piramisokat építeni, mert a gravitációt Newton csak később fedezte fel. Az viszont nem is volt olyan rég, hogy 2010 végén az Orbán-kormány felismerte a törvényszerűséget: a közlekedés biztonságára veszélyt jelentenek az út menti lámpaoszlopokra kihelyezett hirdetőtáblák, ezért betiltotta a használatukat. Aztán kiderült, még sincs így. Ehhez csak annyi kellett, hogy a plakáthelyek zömét birtokló, addigra jócskán leértékelődött céget olcsón megvásárolja egy NER-es cég, s már jött is a módosítás, amely ismét biztonságosnak minősítette az effajta hirdetéseket.
Valami hasonló játszódott le a közelmúltban a szélturbinák esetében is.
A szél mint megújuló energiaforrás egészen addig hivatalból üldözendő volt, amíg nem jelentek meg a színen a csókosok, elsősorban a kormányfő vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthető befektetők.
Azóta a hatalmas szélkerekek keltette zaj már nem zavaró, és az is nyilvánvalóvá vált, hogy alaptalan volt a zöldek aggálya: a madarak ugyanis időközben rájöttek, miként kerülhetik el, hogy felkenődjenek a körbeforgó lapátra. Ahogy Fókuszban rovatunk cikkéből kiderül, egy készülő jogszabály értelmében így már nem is csak 130, de akár 199 méterre is nyúlhatnak az ég felé az áramtermelő masinák, szigorúan nemzetgazdasági érdekből, persze kínai hátszéllel megtámogatva.
Az, hogy a magyar gazdaságban elterjedt a klubmentalitás, és a kormány egy bizonyos üzleti körre szabja a törvényeket, nem új fejlemény. Az már inkább, hogy ami a térségünkben korábban jobbára csak a magyar külpolitikát jellemezte – miszerint a kabinet csak a hasonló politikai színezetű kormányokkal lép kapcsolatba, a többieket ellenségként kezeli –, ragályosan terjed a diplomáciában. Szlovákia után Csehország is olyan kormányfőt választott, aki az ellentétes nézőpontok közötti konstruktív viták helyett – egy képzavarral élve – a befelé fordulásban keresi a kiutat. Andrej Babis és pártja, az ANO győzelme – mint Világ rovatunk cikkéből kiderül – azt vetíti előre, hogy
megannyi kis Orbánon múlhat majd Európa, de legalábbis Közép-Európa jövője.
Olyan vezetőkön, akik számára a legfontosabb a pillanat uralása. Akik a hatalom birtoklása, illetve megtartása érdekében semmilyen eszközt nem félnek használni. A mesterséges intelligenciában nem azt látják, hogy általa akár jobbá, komfortosabbá is tehető a világ, amit az is jelez, hogy Orbánék rohamléptekkel állították az ellenfél lejáratásának, hazugságok és álhírek terjesztésének a szolgálatába az új találmányt. Erről Magyarország rovatunkban olvashatnak, ahol azt is bemutatjuk, hogy következménye a gyerekvédelemben is csak annak van, ha valaki a problémákat szóvá teszi. A pedofilmentegető K. Endrének adott elnöki kegyelmet kilobbizó Balog Zoltán református püspök most például 1,1 milliárdos balatoni üdülővel gyarapíthatta egyháza vagyonát.
Választási alamizsnára, hangulatjavító intézkedésre a pórnép is számíthat, de csak módjával – derül ki Gazdaság rovatunk összeállításából, ugyanis
egy újabb leminősítést már nem tudna életveszélyes sérülések nélkül megúszni a repülőrajt helyett már egy sima felszállással is kibékülő magyar gazdaság, a legatyásodott polgárokról nem is beszélve.
Akiket aligha lehet olyan, az ötvenes évek kommunista történetírásának hamis toposzait felmelegítő filmekkel elkábítani, mint az 1242 – A Nyugat kapujában című film. Szellem rovatunk Békepárti mese című írásában Laszlovszky József történésszel elemeztük ki a még fantasytörténetnek is csapnivaló alkotást.
Kis magyar abszurdból is jutott a hétre. Perben, nem haragban című cikkünkben az az édesanya beszél Canossa-járásáról, akinek – Örkény egyperceseit idéző módon –
be kell perelnie súlyos fogyatékossággal élő, mozgásképtelen, hallássérült, beszédre képtelen fiát,
mivel Magyarországon csak szabályos bírósági tárgyalás nyomán született ítélettel lehet kiérdemelni, hogy valaki azt követően is intézhesse magatehetetlen gyermeke ügyeit, miután az nagykorúvá válik.
