Kérhet magának egy sört Nigel Farage, mert az ő pártja a legnépszerűbb Nagy-Britanniában

Nagy-Britanniában a Munkáspárt kormányzása eddig kudarc, a konzervatívok történetük legnagyobb válságát élik, s mindkettőjük táborába nagyokat harap Nigel Farage pártja, a közvélemény-kutatásokat vezető jobboldali populista Reform UK.

 Nem annyira politikai fiesztára, mint szezonvégi kiárusításra hasonlított a brit konzervatívok szokásos őszi pártkongresszusa. Már a helyszínválasztás is meglepő volt, mert Manchesterben a toryk a tavaly júliusi parlamenti választáson egyetlen körzetben sem szereztek mandátumot. Az egykori vasúti pályaudvarból átalakított konferencia-központ termeiben időnként bántóan kevesen bóklásztak, a helyszíni beszámolók szerint néha úgy tűnt, az eseményről tudósító újságírók és a részvételükért fizetést kapó lobbisták többen vannak, mint a küldöttek. És még a repiajándékként osztogatott csokoládé csomagolásán is elírták az ország nevét, Britain helyett Britian szerepelt.

Margaret Thatchernek két viszonya is volt

Ötven évig tartott a házassága, de egy most megjelent könyv szerint ebbe két másik kapcsolat is belefért.

Az esemény egyértelmű sztárja a konzervatívok egykori legendás vezére és miniszterelnöke, Margaret Thatcher volt. A 2013-ban elhunyt Vaslady mozaikokból kirakott képmása előtt fényképezkedtek a résztvevők, a kormányfősége idején viselt ruháiból válogatva kiállítást rendeztek, amin

szerepeltek példányok a Launer márkájú retiküljeiből is.

Ezekhez angolszász politikai szleng kapcsolódik: a Brüsszellel folytatott asztalcsapkodós vitái után handbaggingnek nevezik, amikor egy vezető politikus az ellenfelét sarokba szorítva kiköveteli, ami szerinte a kormányának, országának jár. Thatcher rajongóit kartonból kivágott életnagyságú alakja, a nevét viselő bögre és a lazításként a miniszterelnöksége aranykorszakát, az 1980-as éveket idéző diszkózene is várta.

Hozzászólások