Óvodát támadtak drónnal az oroszok Harkivban
Az óvoda épülete közvetlen találatot kapott, több gyerek is sokkot kapott.
Egyre több nyugati politikus véli úgy, hogy néhány éven belül Oroszország támadást indíthat egy újabb európai állam ellen. A félelem a skandináv térségben érezhető leginkább, ott már folyik a polgári védelem megerősítése.
A háztartásokat háborúra és természeti katasztrófákra felkészítő füzet kiadása után Svédországban megkezdődött a második világháború idején épített óvóhelyek helyreállítása is. A feladat hatalmas, és egyelőre nem jut elég pénz a programra: országszerte 64 ezer kisebb-nagyobb légópincét tartanak nyilván,
a 10,5 millió lakos közül mintegy hétmilliónak jut hely a föld alatti rejtekhelyeken.
A stockholmi kormány idén 7,7 millió eurót szán a helyreállításra – az áramfejlesztők és a légszűrők cseréjére –, az előrejelzések szerint a teljes munka elvégzésére legalább három évre lesz szükség.
Az óvoda épülete közvetlen találatot kapott, több gyerek is sokkot kapott.
Közben a hatóságok felszólították a polgárokat, hogy mindenki állítson össze olyan „vészcsomagot”, amelynek segítségével egy hetet úgy is át tud élni, hogy nem működnek a közművek és a boltok, s a gyógyszertárak sem. Bár a polgári védelmi füzet és a „vészcsomag” összeállításának szükségességét a kormány nemcsak a biztonsági helyzet romlásával magyarázza, hanem a természeti csapásokra készülés fontosságával is, egyértelmű, hogy mindenki attól tart, a közelben lévő Oroszország olyan konfliktust robbanthat ki, amelybe belekeveredhet a skandináv térség is.
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Hat önálló divízió jön létre.
A rendőrség továbbra is tanúk segítségét várja.