Válámi ván, dé ném éz áz igázi – ez a mondat volt a „védjegye” az egykor Budapesten is többször megfordult szovjet humoristának, Arkagyij Rajkinnak. Ha nem lenne véresen komoly az Ukrajna elleni közel négy éve tartó orosz agresszió, akkor ezzel a szólással lehetne a legjobban jellemezni, ami most történik a konfliktus rendezése érdekében. Egymást érik a tárgyalások, a több helyszínen folyó egyeztetések szemmel láthatóan felgyorsultak, a résztvevők többsége szerint az utóbbi hetekben jelentős előrelépést sikerült elérni, ám mégis úgy tűnik, változatlanul messze van a valódi és tartós béke.
A legutóbbi forduló is jól példázza, hol tart a rendezés. A Donald Trump floridai Mar-a-Lago nevű birtokán tartott tanácskozás után az amerikai elnök arról beszélt, hogy a Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel folytatott „kiváló” megbeszélésén még ha nem is sikerült megállapodni, sokkal közelebb kerültek a háború lezárásához. Ugyanakkor azt is elismerte, hogy a „földkérdésben” – azaz az orosz területi igények kielégítésében –, illetve az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciák ügyében változatlanul nem született egyezség. Pedig Kijev hajlandónak tűnik a kompromisszumra: kivonulna a Donyec-medence még ukrán kézen lévő területeiről, ha Moszkva is visszavonná csapatait, és ezt követően demilitarizált övezetet és szabad gazdasági régiót hoznának létre a térségben.
Közben tart egy „számjáték” is, Zelenszkij szerint kilencven százaléknál tartanak a rendezésben, míg Trump szerint 95 százalékos az egyetértés a biztonsági garanciák ügyében. A folyamatot az sem teszi egyszerűbbé, hogy Trump – éppen a garanciák kérdésében – néhány órán belül egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tett.
