„Az alkotóházak funkcióit újragondoljuk a válságállóság jegyében” – hirdette meg Demeter Szilárd, amikor három évvel ezelőtt a művésztelepekkel együtt az alkotóházakat is megkapta az általa vezetett Magyar Kultúráért Alapítvány cége, a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ). Most megnéztük, hogy ez a projektje sikerül-e Demeternek.
Egyetlen konkrét lépést találtunk az ügyben: azt, hogy 2024-ben létrehozták a Petőfi Alkotóházak Kulturális Ingatlanhasznosító Nonprofit Kft.-t, amit Katona Csilla vezet. Ám a cégnek nincs önálló honlapja, foglalási rendszere. Így aztán a PKÜ honlapján kezdtünk keresgélni. Ebből kiderült, hogy már csak öt szálláshelyet üzemeltetnek: Galyatetőn, Hódmezővásárhelyen, Kecskeméten, Mártélyon és Szigligeten. (Az egykor tucatnyi ingatlanból álló alkotóházvagyon történetéről alább, A szocializmus adta, Orbán elvette című írásunkban olvashat.)