A piac fekete gyémántja: mi kerül egy halon több mint egymilliárd forintba?

Az értékes halak Wall Streetje, így emlegetik a tokiói Tojoszut, a világ legnagyobb halpiacát, ahol sorra dőlnek meg az árrekordok a kékúszójú tonhalakért. Miért ilyen nagy a verseny a halért és mi lesz a sorsa?

A hét több reggelén fél hatkor megszólal a harang a tokiói Tojoszu piacon, jelezve, hogy megkezdődik az aukció a csendes-óceáni kékúszójú tonhalakért. Azonnal hangzavar támad, a nagykereskedők megpróbálják túlkiabálni egymást, miközben a szusibárokat, éttermeket, szupermarketeket képviselő alkuszok kézmozdulatokkal jelzik, mennyit hajlandók adni az átlagosan kétméteres halakért.

A licit általában kilogrammonként 5 ezer jenről indul, és az ár a többszörösére emelkedik, nem ritkán 100 ezer jen fölé (1 jen = 2,1 forint). Az újév első árverésének azonban különleges jelentősége van – szerencsét tulajdonítanak neki –, ami az idén is bebizonyosodott. A múlt hét elején elképesztően magas rekordáron, 510 millió jenért – több mint egymilliárd forintért – kelt el egy 243 kilós példány, amelyet Japán északi partjai mentén fogtak.

A vevő a tonhalkirályként ismert Kimura Kijosi, az általa elnökölt vállalat, a Kiyomura Corp. működteti a Japánon túl külföldön is jelenlévő Sushi Zanmai étteremláncot. A turistalátványosságként is ismert aukció után a halat nagy szakértelemmel nyomban felszeletelték, és a szusilánc éttermeiben kínálják fel. Kimura azt ígéri, hogy tekercsenként az alapáron, nagyjából 500 jenért szolgálják fel, azaz számára kész ráfizetés a legújabb rekordbeszerzése.

A képre kattintva galéria nyílik:

A 73 éves tonhalkirály úgy nyilatkozott, nem gondolta, hogy ennyit fog fizetni, de a saját rekordját döntötte meg. 2019-ben 2,1 millió dollárnak megfelelő jent adott egy 278 kilós kékúszójú tonhalért, amivel megint csak a korábbi, a 2013-as és a 2012-es saját csúcsait múlta felül. Figyelemre méltó, hogy

a kékúszójú tonhal ára az elmúlt hét évben nagyjából a tízszeresére emelkedett.

Nem mindig Kimura nyer, tavaly – az ötödik egymást követő évben – az első árverésen egy másik szusilánc, a Michelin-csillagos Onodera Group vitte el a legszebb, 276 kilós példányt 1,3 millió dollárnak megfelelő összegért. Kimura talán azért is nyúlt mélyen a zsebébe, hogy visszavegye a dicsőséget a világ legnagyobb nagykereskedelmi halpiacán.

Hozzászólások