A magyarok az utóbbi években egyre inkább leszoktak az éttermekről. Panaszkodnak is a vendéglátósok, hogy nem jön ki a matek, nincs akkora forgalmuk, hogy megérje nekik a gürcölés. Csakhogy a vendégek is sopánkodnak az árak láttán: otthon töredékéből lehet ugyanazt a menüt kihozni. És amikor a választások véghajrájába fordulva a kormány két legyet akart ütni egy csapásra, és egy százmilliárdos csomagot dobott a szakácsok asztalára, kiderült: így sem sikerül elégedettséget csalnia a választók arcára.
A Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter által bejelentett, a vendéglátóipari egységeket célzó mentőcsomag az elmúlt napokban látványos hullámokat kavart a közösségi médiában, és a szakmai körökben egyaránt. Miközben abban viszonylagos konszenzus alakult ki, hogy az intézkedések érdemi könnyebbséget hozhatnak az éttermek számára, sokakban felmerült a kérdés, hogy ezek az intézkedések valóban a szükséges irányba mutatnak-e, vagy már túl későn érkeztek ahhoz, hogy érdemi változást hozzanak. Mit old meg a csomag, mit nem, és miről tereli el a figyelmet? A tervezetet a szakma képviselőivel elemeztük.
A probléma gyökere ugyanis a látszatpolitizálás, amely az Orbán-kormány veleje: a választók azért „élvezhetik” a bérükből éppen csak hogy kifizethető gázszámlákat, mert a kormány a vállalkozókra, köztük a vendéglátósokra verte rá a rezsicsökkentés adományának összes költségét. Ehelyett ha az uniós pénzekből mindenki a hatékony energiafogyasztás kialakítására költhetett volna, most mindenki elégedetten főzne és ehetne az éttermekben, hiszen az ahhoz szükséges pénzt már megtakarították volna.
Ennek a látszatpolitizálásnak a következményeit kellene felszámolniuk a következő egy-két évben a Tisza Párt kiszemelt gazdasági gurujainak, hogy megfeleljenek a szavazóik elvárásainak.
Kapitány István, az ellenzéki párt gazdaságfejlesztési és energetikai szakértője, valamint Orbán Anita, a Tisza frissen debütált külügyi vezetője is ellenzi az orosz gáz vásárlását – állt elő a kormánypropaganda a nagy leleplezésnek szánt megállapítással. A NER kommunikációja önmagához képest előrelépett, a kamu adóprogrammal ellentétben most legalább egy olyan ígéretet adott a Tisza-szakértők szájába, amelyet a párt már öt hónapja büszkén vállal. A 2025 augusztusában bemutatott, Szent István-program nevű tízpontos ígéretcsomagban konkrétan szerepelt, hogy hatalomra kerülve 2035-ig szeretnék felszámolni az orosz energiafüggőséget.
„Amit az üzletben megtanultam, azt a politikában is megtanulom alkalmazni” – ezzel száll be a legmocskosabb játékba, a politikába a Tisza Párt 64 éves tanácsadója. 1987-ben a Sugár Áruház 26 éves üzletvezető-helyettesi posztjáról lépett be a Shellhez, ahol két évvel ezelőtt globális alelnökként fejezte be üzleti karrierjét. Hisz abban, hogy Magyarország nagyon sikeres lehetne, és sikeres is lesz. HVG-portré.
Most, amikor a Tisza Párt gyors egymásutánban két olyan szakértőt is bemutatott, akinek komoly múltja van az energetikában – Kapitány István a globális Shell alelnöke volt, Orbán Anita pedig az Orbán-kormány energiabiztonságért felelős utazó nagyköveteként, illetve az amerikai Tellurian LNG-cég központjában is dolgozott –, a Fidesz rögtön azzal kezdte vádolni az ellenzéket, hogy az orosz gázról lecsatlakozva biztosan emelnék a rezsit. A valóság nyilván nem ennyire egyszerű, ahogy Európa sok más országának példája is megmutatta: ha megvan hozzá az akarat, nem lehetetlen függetlenedni az oroszoktól.
A Tisza Párt másik fontos energetikai ígérete az, hogy 2040-re megdupláznák a zöldenergia arányát a magyar fogyasztásban. A határidő nagyon távoli, az arány már most is folyamatosan nő, még több napelemmel és a távhőrendszer korszerűsítésével folytatható a bővülés, tehát a cél nem abszurd.
Az igazán nagy falat az EU-pénzek hazahozatala volna, amiből az energiahatékonysági programokat is finanszírozni lehetne. 2025-ben az eredetileg tervezett 2240 milliárd helyett csupán 817 milliárd forint bevétel érkezett az uniós programokból, és bár a kormány a támogatások kifizetését is visszafogta ezermilliárddal, a deficitet így is 400 milliárddal növelte meg ez az egyetlen tétel.
Orbán Viktor továbbra is harcolna Brüsszellel a befagyasztott uniós forrásokért, ám ezekhez a pénzekhez nagy valószínűséggel csak egy új kormány férhet majd hozzá. A mintegy 20 milliárd euró felszabadítása viszont kizárólag bizonyítható reformok árán lehetséges, amelyek megvalósítása korántsem lenne egyszerű. Nem a magyar lenne az első ilyen eset az Európai Unióban: számos párhuzam vonható Lengyelországgal. A magyar helyzet azonban több szempontból bonyolultabb, az is kérdés, mire megy egy új kormány a Fidesz nélkül.
Ha ezt a folyamatot sikerül megfordítania a Tiszának, és például energetikai célokra lehetne fordítani százmilliárdokat, akkor néhány éven belül feleslegessé válhat az amúgy is inkább kampányeszközként használt rezsicsökkentés és annak számtalan káros következménye, mint amilyen például a magyar vállalatok versenyképességét erősen rontó, méregdrága energia.
De azokban a hetekben, amikor majd megalakul a következő kormány, valószínűleg épp átváltunk rövidnadrágra és egy szál pólóra, úgyhogy a közgondolkodásban nem a rezsi lesz a legsürgetőbb kérdés, így egy kicsit több idő adódik majd az adókról beszélni.
