Megérteni a megérthetetlent, a tömegek elaljasulását – ez a „kíváncsiság” az írók és költők mellett sok történészt, szociálpszichológust, pszichiátert is foglalkoztatott a második világháborút követő időkben. Az ő számukra az a tény, hogy 1945 után a legprominensebb háborús bűnösök százai – gyakorta halálos ítéletre és kivégzésre „várva” – kerültek rács mögé, az egyetlen és utolsó alkalom volt arra, hogy a fenekestül felfordult világ előidézőinek személyiségét „ne csak politikai, jogi, hanem pszichológiai szempontból is értékelhessék”. Noha az ez irányú vizsgálódást „technikai és módszertani” problémák, szakmai aggályok (elsősorban is az időhiány) nehezítették, a börtöncellák lakóit világszerte látogatták az újságírók és a tudomány ilyen-olyan szakemberei.
Nem történt ez másképp Magyarországon sem.
