Néplélek nincs, de habitus igen”
– mondja a HVG-nek Stefano Bottoni történész, aki a Balsors, akit régen tép? című könyvében azt mutatja meg, hogy Magyarország – különösen a XIX. századtól – a nyugati minták adaptálásával ért el jelentős sikereket. Ez részben még a Kádár-korban is folytatódott, ám a rendszerváltás után nem volt annyira mindent elsöprő, mint várnánk.
A gazdasági bajok, a társadalom szétszakadása, az elitek süketsége a megélhetési gondokkal, a munkanélküliséggel kapcsolatban hamarosan a demokrácia válságát, a Nyugatban való csalódást idézték elő. Ennek jelei már 2010 előtt is megfigyelhetők voltak a történész szerint, de utána hivatalosan is erre épült a magyar politika. Szerinte eddig nem a birodalmakkal való kurucos szembenállás, hanem a birodalmakba vagy szövetségi rendszerekbe való betagozás során lezajlott gazdagodás, a megnyíló lehetőségek sikeres kihasználása vitte előre az országot.
„Részben Bibó István hatására lettem történész, de azzal, ahogy Magyarországnak a Habsburg Birodalomban való helyzetét értékeli, ma már nem értek egyet” – mondja a történész. Szerinte ugyanis Magyarország egyértelműen nyertese volt a kiegyezésnek, annak, hogy egy jogkiterjesztő európai középhatalom alkotórésze lehetett. Az sem kérdés, hogy gazdaságilag ki tudta használni az ebben rejlő előnyöket, hiszen ekkor született meg a magyar ipar, a mezőgazdaság pedig egy közel 50 milliós vámmentes piacot látott el. A nyelvi és kulturális asszimiláció a városi németekkel és a zsidókkal kapcsolatban jól működött, ám a román és a szerb nemzeti mozgalommal nem boldogult.
