A szovjet társadalom szinte minden rétegének közös érdeke volt, hogy Sztálin 1953-as halála után ne folytatódjék az a tömegterror, amely a társadalmi hierarchia legaljától a legtetejéig mindenkit fenyegetett, és amely „fővesztés terhe mellett” emberek tízmillióit a legszörnyűbb bűnökben való részvételre kötelezett. A kommunista diktatúra konszolidált korszakát csak az előző korszak demonstratív, elszámoló lezárásával lehetett megnyitni. Ugyanakkor ez az elszámolás olyan elborzasztó vértengert tárt föl, amelyet mégsem lehetett a nyilvánosság előtt felvállalni anélkül, hogy az ne törte volna össze a szovjet rendszer legitimitását, és ne veszélyeztette volna a konszolidációt.
A konszolidáció feltétele tehát az volt, hogy ez az elszámolás meg is történjen és ne is történjen meg. Ez a paradoxon határozta meg a „titkos” beszéd történetét.
Sztálin és Hruscsov 1936-ban
AFP / Photo12 / Ann Ronan Picture Library
Akik a szovjet állampárt (Szovjetunió Kommunista Pártja – SZKP) élén álltak Sztálin halála után, valamennyien a sztálini terror véreskezű bűnrészesei voltak. A maguk posztján teljesíteniük kellett a letartóztatási és kivégzési tervszámokat. Hruscsov maga is teljesített, sőt túlteljesített ilyen terveket Ukrajna pártvezetőjeként.
A legmagasabb pártvezetők árulóként való megbélyegzésének és kivégzésének a gyakorlata nem Sztálin halálával, hanem Sztálin utolsó belügy- és állambiztonsági minisztereinek, Lavrentyij Berijának és Viktor Abakumovnak a likvidálásával szűnt meg. Ők még kellettek ahhoz, hogy a pártvezetők Sztálin bűntársait – önmaguk helyett is – felmutassák.
A tömegterror felszámolását finoman „a szocialista törvényesség megszilárdításának” nevezték.
A „szocialista törvényesség” hiányosságaiért Hruscsov a XX. kongresszuson megtartott nyilvános előadói beszédében Beriját és bandáját tette felelősé, akik ki akarták vonni „az államvédelmi szerveket a párt és a szovjethatalom ellenőrzése alól… a törvénytelenség és az önkény állapotát” akarták létrehozni ezekben a szervekben.
A nagyon is véreskezű Berija kezdeményezte először és leghatározottabban a „törvénytelenségek” felszámolását, az ártatlanul elítéltek rehabilitálását Sztálin halála után. A párt többi vezetője tőle tartott leginkább. Ő volt az alkalmas bűnbak, aki a bibliai bűnbakkal ellentétben a legkevésbé sem volt bűntelen.
A kongresszus nyilvános ülésén Sztálin hibáiról kevés szó esett. Rákosi Mátyás magyar pártvezért meg is lepte, hogy mennyire kevés.
