Felsőbb szinteken dőlhetett el, hogy Iványi Gáborék parókiája és temploma áram nélkül maradt
Az ingatlanok áramdíját rendben fizették, nem volt adósságuk, a szolgáltatási szerződést nem hosszabbította meg a cég.
Az elmúlt 15 év alatt sokkal jobb anyagi helyzetbe kerültek a nagyobb egyházak, de – részen éppen a Fidesz–KDNP politikája miatt – rengeteg probléma zúdult a felekezetekre: apad a hívők száma, kevés a megfelelő tudású pap, bizonyos szempontból függő helyzet alakult ki a kormánnyal szemben, ráadásul rendszeresek a bírálatok a kormányzati uszítás elleni fellépés elmaradása miatt is. A támogatások viszont folyamatosan érkeznek, évente több tízmilliárdos nagyságrendben.
Tizenöt év alatt több ezer milliárd forintnyi támogatást kaphattak a magyarországi egyházak a központi büdzséből, 2010 óta ugyanis évente legalább 45 és 170 milliárd forint közötti összeget fordítottak különböző hitéleti támogatásokra – derült ki a HVG zárszámadási és költségvetési törvények alapján készített összesítéséből.
Az Orbán-kormányok ideje alatt tehát jelentősen javult az egyházak anyagi helyzete, más szempontokat is figyelembe véve viszont nem feltétlenül lett előnyösebb a pozíciójuk. Forrásaink szerint ugyanis a kormány politikája nem egyszer kiszolgáltatott helyzetbe is hozta a felekezeteket, a vallási vezetőknek pedig – ha fejleszteni vagy egyáltalán megfelelően működni szeretnének – jó kapcsolatokra kell törekedniük. Több egyház ráadásul hátrányba is került a 2010-es évek elején elfogadott törvények miatt.
Az ingatlanok áramdíját rendben fizették, nem volt adósságuk, a szolgáltatási szerződést nem hosszabbította meg a cég.
A nagyobb egyházakhoz viszont folyamatosan érkeznek az anyagi javak. A HVG információi szerint például az állam tavaly május 1-je óta négy ingatlan tulajdonjogát is átadta – teljesen ingyen – különböző felekezeteknek, ennek a vagyonnak az értéke pedig összesen csaknem 5 milliárd forint volt.