Európa talán 1945 óta nem volt olyan válságos helyzetben, mint 2025 végére: háború Ukrajnában, orosz drónok NATO- és EU-tagállamok légterében; Washington eközben nyíltan felmondja az 1945 után kialakult transzatlanti szövetséget és Európát is vámokkal sújtja; Kína egyre kevésbé gazdasági partner, sokkal inkább versenytárs, amely számos területen, mint például az autógyártásban, kezdi lehagyni az európaiakat; és az európai belpolitikában egyre népszerűbbek – a kontinens két legerősebb államában, Németországban és Franciaországban is – azon szélsőjobboldali pártok, amelyek nem csupán a bevándorlást kritizálják, de saját nemzetük érdekei ellen is dolgoznak, amikor a trumpi USA és a putyini Oroszország érdekében akadályozzák, támadják a további európai egységesülést.
Európában számos illúzió omlik össze mostanság.
Oroszországot nem lehetett a schröderi, merkeli gazdaságpolitikával megbékíteni, Moszkva ugyanis nem adta fel imperialista céljait – amit Európa vezetői 2014-ben még nem akartak látni, az legkésőbb 2022 óta mindenki számára világos lett: Moszkva vissza akarja szerezni az egykori szovjet, sőt, talán a cári Oroszország befolyási övezetét. Európának közben arra is rá kellett ébrednie, hogy túlságosan hosszú ideig bízott Washington szövetségében, holott már Barack Obama elnöksége alatt látszott, hogy az amerikai külpolitika számára egyre kevésbé fontos Európa, amit a trumpi adminisztráció immár ideológiai alapon is támad.
Az orosz fenyegetettség és az amerikai eltávolodás persze esély is lehet Európa számára – de bizonyosan az utolsó –:
az Európai Unió vagy képes lesz nagyhatalomként megvédenie önmagát Oroszországgal szemben és közben az USA-tól is függetlenedni, vagy ellenséges nagyhatalmak játékszerévé válik, elvégre a kollaboránsok már ott ülnek az európai országok parlamentjeiben, Budapesten pedig már másfél évtizede a kormányban is.
A történelem végének vége
Az 1990-ben hirtelen – sok tekintetben csodaszerűen – bekövetkezett új világrend, amelyet egy Francis Fukuyama már akkor a „történelem végének” hitt, mostanra széttöredezett, az akkori álmok szertefoszlottak. A kanti „örök béke” lehetőségét és a liberális demokráciák világméretű elterjedését, megszilárdulását a multipoláris, a katonai erőt ismét használni akaró és tudó, az értékek helyett puszta érdekeket képviselő világkáosz váltja fel.
