Több ezer diák próbálta ki a Földön Kapu Tibor űrbeli kísérleteit

A második magyar asztronauta néhány űrbeli kísérletét 13 ezer magyar diák ismételte meg földi körülmények között. A kisfilmet, amelyben Kapu az űrállomáson megalkotja a „víztestet”, 15 millióan nézték meg.

„Az UNIverZOOM projekt a Kapu Tibor űrutazásához kapcsolódó élményalapú oktatási programok egyike. Tízezernél is több magyar diáknak mutattuk be ezzel a fizika szépségét, de emellett az egész világnak is tanítottunk valamit a »lágy cellás« kísérletről szóló, elképesztő nézettséget elérő videóval” – foglalja össze lapunknak a decemberben véget ért program eredményeit Domokos Gábor, a BME egyetemi tanára.

A HUNOR Magyar Űrhajós Program keretében, a Műegyetem koordinálásával futott projektben kidolgoztak tíz olyan fizikai kísérletet, amit Kapu Tibor beépített az űrállomáson végzett többi kísérletei közé, és amiket magyar középiskolás diákok földi körülmények között is elvégeznek.

„Eredetileg ötezer gyereket terveztünk bevonni, de a nagy érdeklődés miatt kinyitottuk a lehetőséget az általános iskolák felé is, így végül több mint 300 magyar iskolából 13 ezernél is több diákot értünk el” – sorolja Bodzay Brigitta, a projekt és a BME Felsőoktatási Innovációmenedzsment és Együttműködési Központ vezetője.

Hozzászólások