Az Itt érzem magam otthon című filmről politológusként írok: nem filmkritika következik, nem lesz szó az operatőri megoldásokról, dramaturgiai arányokról, a színészi játék finomságairól. Politikatudósként, vezetéskutatóként nézem ezt a filmet, abból a nézőpontból, hogyan szerveződik emberek közösségének élete, miként jön létre, stabilizálódik és termelődik újra egy rezsim.
Ebből a perspektívából az Itt érzem magam otthon nem egyszerűen egy jól sikerült pszichothriller, hanem a korszak egyik legfontosabb politikai filmje. Mert nem azt mutatja meg, hogyan működik egy zsarnoki rendszer. Hanem azt, hogyan és miért érezzük magunkat otthon benne.
Az autokráciák jellegzetessége, hogy egyre fogyatkozik azoknak a száma, akik az előnyeit élvezik – mondta Holtai Gábor rendező. Az Itt érzem magam otthon című, első nagyjátékfilmjében thriller- és horrorfilmes eszközökkel beszél a mai Magyarországról. Vajon politikai okokból próbálják a filmet nehéz helyzetbe hozni? Miért épp a választás elé időzítették a bemutatóját?
A család mint rezsim
A történet felszíne ugyan pszichothriller: egy fiatal nőt, Ritát (Lovas Rozit) elrabolnak, és egy zárt „családba” kényszerítik, ahol új identitást kell magára öltenie. A ház ura, a Papa (Szervét Tibor) nem harsány zsarnok, hanem higgadt, kimért, gondoskodó férfi. A család szentségéről, a külvilág fenyegetéseiről és arról beszél, hogy idebent rend és biztonság uralkodik. Hatalma nem a látványos brutalitás – azt kiszervezi jobbkezének, Marcinak (Molnár Áron). A Papa ereje a hétköznapi, apró gesztusokban van. Előtte senki nem kezdheti el az étkezést, és ha úgy dönt, megvonhatja másoktól az ételt. A rend nem kiabál, nem üt, hanem szabályoz. A komfort és a szabadság nála vannak letétben: ő dönti el, mikor, kinek és mennyit juttat belőlük.