Képzeljük el Petőfi Sándort és Szendrey Júliát a nászútjukon a koltói Teleki-kastélyban. Hat hétig kettesben, csak a szakács van velük, ő főz rájuk, nem az ifjú feleség; ez egy idő után kicsit unalmas, sokat veszekednek.
Ez a kevéssé ismert alaphelyzet késztette arra Mácsai Pált, hogy a magyar irodalom egyik legszebb és legszentebb szerelmes versét, a Szeptember végént átgondolva felfedje benne Petőfi szorongó fenyegetődzését: Júliája soha nem hagyhatja el, nem mehet máshoz. A közismert mű így kapott új árnyalatot.
Petőfi minden szava bejött
– adja meg végül a vátesznek kijáró profán dicséretet a színész.
A több mint kétórás előadóesten Mácsai varázslatos eleganciával, önfeledt derűvel, szelíd öniróniával vezeti be nézőit versértelmező műhelyébe, olyan lazán és léhán anekdotázik, mint az Örkény István személyét és műveit megidéző Azt meséld el, Pista! című műsorával tette – s teszi mindmáig, az 1996-os ősbemutató óta.
