A Ludwig Múzeumban egy kiállításmegnyitón kikeltem a gyűlöletáradat ellen, amely Magyarországon mérgezi a lelkeket, és lehetetlenné teszi a békés polgári létezést. Meghirdettem a gyengédség forradalmát. Békés polgári létezésen azt értem, amikor az ember félelem és agresszió nélkül képes érintkezni honfitársaival, online és offline, és a bizalom jellemzi az emberi kapcsolatait a munkahelyén és a köztérben.
Miért van szüksége egy országnak kedvességre? Alapvetően azért, mert az életminőségünket ez határozza meg. De ha egy döntéshozó kételkedik, íme a gondolatmenet: a kedvesség bizalmat, a bizalom jó üzleti környezetet, a jó üzleti környezet növekedést teremt. Ha valaki csak ilyen fejjel tud gondolkodni, a kedvesség végső soron, 10 éves távlatban, nagyon kifizetődik. Persze a politikai kampányok hónapokban számolnak, de a cél éppen az, hogy a politikai logikának ellentartsunk, hogy a saját életünk minőségét ne hagyjuk roncsolódni a politikai verseny szennyáradatában.
De vissza a kiállításmegnyitóhoz. A megnyitószöveg, amelyben meghirdettem a gyengédség forradalmát, alkalmi darab volt, amelybe persze belevittem a politikai közbeszéd felett érzett elkeseredésemet. Megkérdeztem, ki fogja kiharcolni a kedvességet a közélet terében, de álmomban sem gondoltam, hogy valóban elindul egy mozgalom ott és akkor. Nem számítottam arra a reakcióra, amelyet a beszéd kiváltott: a teremben többen sírva fakadtak, ajándékokkal halmoztak el, a teremőr néni elkérte a szöveget, és hamarosan virális jelenség lett belőle a Facebookon, kétszázezer megtekintéssel.
