Békés megyei kampánykörúttal ünnepelte 45. születésnapját március 16-án Magyar Péter Doboztól Újkígyóson át Orosházáig. Igaz, azért előző este, a nemzeti ünnepen a Fidesz Békemenete után megtartott tiszás Nemzeti menet után is már ünnepelt – ahogy az esti sajtótájékoztatóján az újságírói kérdéseket sürgetve meg is jegyezte, hogy menne már, mert várja egy torta. Magyar születésnapja az apropó, hogy összevessük politikai ellenfelével, Orbán Viktorral, és megnézzük, melyikük mit ért el 45 éves korára, és milyen kihívások előtt áll(t).
1963. május 31-én 363 gyermek jött a világra Magyarországon. Egyiküket Orbán Viktornak hívták. Idén lesz 63 éves, és jelenleg ő Európa legrégebben hivatalban lévő miniszterelnöke, miután 2010 óta folyamatosan kormányon van. 1981. március 16-án pedig megszületett Magyar Péter, aki az elmúlt két évben a semmiből építette fel Magyarország jelenleg legsikeresebb és legnagyobb ellenzéki pártját, és aki az április 12-i választáson a legtöbb kutatás szerint leváltja a négy cikluson át kétharmados többséggel kormányzó Fideszt.
https://hvg.hu/360/20220216_Kicsoda_Orban_Viktor_V1_Egy_srac_videkrol__a_hvg360_dokumentumfilmje
A most 45 éves Magyar Péter tehát sikeres ellenzéki pártvezetőként, győzelemre esélyesként áll egy választás kapujában. Tizennyolc évvel ezelőtt, 2008 májusában az akkor 45 éves Orbán Viktor hasonlóan érezhetett. Akkor ugyan nem szűk egy hónappal, hanem szűk két évvel voltunk a parlamenti választás előtt, de a Fidesz toronymagasan, még annál is jelentősebb különbséggel vezetett a Tárki mérése szerint a kormányzó MSZP előtt, mint most a Medián 20 százalékpontos előnyt mérő közvélemény-kutatása alapján vezet a Tisza Párt a kormányzó Fidesz előtt.