A Tisza Párt számos választási kifogást nyújtott be a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB) a közszolgálati média kampányidőszaki működése és kiegyensúlyozatlansága miatt. Ezeket azonban a bizottság rendszerint elutasította valamilyen eljárási vagy bizonyítottsági problémára hivatkozva. Bár ezek után előfordult, hogy először a Kúriára, majd az Alkotmánybíróságra (AB) kerültek ügyek (a Kossuth Rádió Facebook-oldala kapcsán), a közmédiás gyakorlat mégsem mutat változást, még úgy sem, hogy a Kúria az AB megsemmisítő határozata után újfent marasztaló döntést hozott.
A Tisza 2026. március 8-án beadott kifogása viszont áttörést ért el annyiban, hogy már az NVB is egyhangú szavazással fogadta el az érveiket.
A kifogásban a közmédia működésének három szintjét – az M1 televíziós híradásait, a hirado.hu internetes felületet és annak Facebook-oldalát – érintették. Részletesen dokumentálták, hogy egy konkrét napon – 2026. március 5-én – a szolgáltató műsoraiban és online tartalmaiban túlnyomórészt a Fidesz-KDNP-hez köthető politikusok és álláspontok jelentek meg, miközben a Tisza alig vagy egyáltalán nem kapott megjelenési lehetőséget.
Persze az ellenzéki választóknak biztos nem újdonság, hogy a közmédia teljes kormányzati kontroll alatt van és tartalmi szempontból évtizedes viszonylatban sem teljesíti az alapvető újságírói szakmai szabályokat, főleg kampányidőszakban (érdemes emlékezni a már beszántott Szabad Európa riportjaira – itt vagy itt –, melyek kapcsán akkor, a szintén kormányzati befolyás alatt működő médiahatóság, az NMHH nem indított eljárást).
A tartalom mellett fontos még megemlíteni azt az amúgy demokratikus jogállami keretek között értelmezhetetlen tényt, hogy a pártérdeknek alávetett közmédia mennyi közpénzből működik: 2025 első felében például 80,3 milliárd forint állami támogatást kapott az MTVA. Az EB elé először 2016-ban (!) került egy témával foglalkozó, a helyzet súlyosságára figyelmet felhívó beadvány.
Úgy tűnik, a valóságot végre a NVB is hajlandó valamennyire elismerni, még ha komoly szankciók kiszabására nem is vetemedik.
Ha a bizottság megállapítja a jogsértést, úgy nemcsak a klasszikus jogkövetkezményeket alkalmazhatja (például a jogsértés megállapítása vagy az eltiltás), hanem kötelezően előírhatja, hogy a szolgáltató a határozat lényegi részét rövid határidőn belül, a jogsértő közléssel azonos vagy ahhoz hasonló módon tegye közzé, így helyreállítva a nyilvánosság egyensúlyát hasonlóan egy sajtóhelyreigazításhoz.
Emellett – mérlegelés alapján – bírság is kiszabható, amelynek mértékét több tényező, így a jogsértés súlya, ismétlődése, elérése és esetleges szándékossága határozza meg, felső határa pedig a minimálbér ötvenszerese lehet (jelenleg kicsivel több mint 16 millió forint).
Mindig csak a kifogások
A Tisza nemcsak a szerepeltetés aránytalanságát, hanem a tartalom jellegét is sérelmezte: állításuk szerint a kormánypártokat érintő közmédia-tartalom rendszerint pozitív, míg a Tisza Párttal kapcsolatos információk kizárólag negatív kontextusban jelentek meg. Ez azért is lényeges, mert nem pusztán műsoridőt kell összevetni:
a választási törvény szerinti esélyegyenlőség alapelve megköveteli, hogy a jelöltek és jelölő szervezetek azonos feltételek mellett vehessenek részt a politikai versenyben, vagyis a média – és különösen a közmédia – nem torzíthatja a versenyt egyik irányba sem.
A közmédia védekezésében vitatta a bizonyítást, másrészt arra hivatkoztak, hogy egyetlen nap alapján nem lehet kiegyensúlyozottságot vizsgálni, hanem hosszabb – akár kéthetes – időszak szükséges. Emellett hangsúlyozták, hogy számos hír kormányzati tevékenységhez kapcsolódott, illetve, hogy a Tisza Párt is megjelent bizonyos tartalmakban.
Az NVB az előbbi érveket azonban nem fogadta el. Döntésében először a tévéhíradót vizsgálta: ez esetben a műsortípus – napi többszöri televíziós híradás – jellege miatt nem szükséges hosszabb időszak vizsgálata, mivel már egyetlen nap műsorfolyama is alkalmas az egyensúly megítélésére, tekintettel arra, hogy ilyenkor rövid idő alatt is kialakulhat torzítás. Az NVB tartalmi szempontból is vizsgálta a kifogásolt elemeket: bár bizonyos műsorrészeket – például tisztán szakértői véleményeket – kizárt az értékelésből, megállapította, hogy a tartalmak aránya még így sem volt elfogadható.