„Amikor 2024 októberében átvettük az önkormányzatot, 9 millió forint volt meg a folyószámla-hitelkeretünkből, a város adóssága pedig 987 millió forint volt. A polgármesteri irodában a csupasz falakon kívül egy szék és egy asztal fogadott, rajta egy kis kosárral. Kiderült, hogy üzentek nekem az ajándékkal: a kosárban ugyanis néhány apróság mellett egy üres pénztárca volt” – mondta a HVG-nek Bódi Judit, Hajdúnánás ellenzéki polgármestere.
Értelmezése szerint az üres tárcával akarták neki jelezni, hogy nagyon nehéz anyagi helyzetben kell majd irányítania a települést, támogatásra pedig ne is számítson.
Az Összefogás Hajdúnánásért jelöltje 2024-ben a szavazatok 52 százalékát megszerezve lett polgármester, egyetlen ellenfelét, a fideszes Nagyné Legény Ildikót, a korábbi alpolgármestert ugyanis csak a helyiek 48 százaléka támogatta. Az előző polgármester, a kormánypárti Szólláth Tibor nem indult a választáson.
„Tetemes adóssággal vettük át az irányítást, de a korábbi érához köthető személyek mégis feljelentést tettek hivatali visszaélés miatt. Az önkormányzat kasszája ugyanis üres volt, ezért csak késve fizettük ki a váltás miatt távozók végkielégítés mellé járó szabadságmegváltását” – állította Bódi Judit. (Azt pontosan nem tudni, ki tette a feljelentést, csak annyi biztos, korábban ott dolgozóról van szó.)

Hajdúnánás új vezetői az azóta eltelt másfél évben több visszásnak vélt esetet is találtak az előző vezetés idejéből, ezekben az ügyekben összesen hat feljelentést tettek már a rendőrségen.