Rékassy Balázs a magánegészségügyről: Egy nagyvállalkozó nem létezhet saját magánklinika nélkül

Kiderült, hogy nemcsak a HVG által nyilvánosságra hozott egészségügyi reformtervet rendelte meg a kabinet a Boston Consulting Grouptól, hanem egy másik javaslatot is a magán- és az állami szolgáltatók összehangolásáról. Ezt az újabb tervezetet elemzi szakmai véleménycikkében Rékassy Balázs orvos, egészségügyi menedzser.

A magánegészségügy mára már mindennapjaink részévé vált. Az állami egészségügy útvesztői, nehezen áttekinthető rendszere, hosszú előjegyzési idők, általános elégedetlenség sok társadalombiztosítással rendelkező állampolgárt a magánegészségügy felé terel. Így válhatott a magánegészségügy mára nagyságrendileg 900 milliárd forintos üzletággá.

Nem is baj, mondják a kettős rendszer mellett érvelők, hiszen csökken az állami ellátórendszer terheltsége, a társadalombiztosító kiadásai, ezzel szemben nő a differenciált lakossági igények kielégíthetősége. Igen ám, de mivel nem létezik hazánkban a széles tömegek számára átfogó magán egészségbiztosítási rendszer, illetve a társadalombiztosító nem fedezi ezeket a kiadásokat, ezek a költségek hatalmasak tudnak lenni, és komoly terhet jelenthetnek egy betegnek, egy beteg hozzátartozóinak. Mai árakon egy átlagos magánorvosi vizit 30-40 ezer forint, amelyhez hozzájönnek még a különböző kiegészítő diagnosztikus vizsgálatok (labor, képalkotók stb.), így könnyen 100 ezer forint felett lehet egy-egy akut betegség esetén az első konzultációs számla. Egy gasztroenterológiai beavatkozás pár százezer forint, az egynapos műtét ára 500 ezer és 1,5 millió forint között mozog, egy szülést sem tud megúszni a család egymillió forint alatt, míg a komolyabb beavatkozások (például az ortopédiaiprotézis-műtétek) ára könnyen több millió forintra tehető.

Magánban egy szülést nem tud megúszni a család egymillió forint alatt
Túry Gergely

Amennyiben társadalmi szinten nézzük a kérdést, a mai magyar magánegészségügy a fizetőképes egyénnek lehet, hogy az adott akut problémájára tud megoldást nyújtani, de hosszú távú gondozást nem nyújt, bizonyos szakmákban elérhetetlen (mivel nem biztosítható költséghatékonyan), és a társadalmi és nemzetgazdasági értékteremtése nagyságrendjéhez képest (a szabályozatlansága révén és összegészségügyileg, rendszerszinten nézve) erősen korlátolt. Viszont az állami ellátás gyöngítő, elszívó hatása jelentős. Magyarán így nem hatékony, nem támogató, és a lentebb tárgyalt BCG-s tanulmány is – ezt a problémát felismerve – jelentős változásokat javasolt a magán- és az állami egészségügy viszonylatában, finanszírozásában.

Minek is köszönhetjük a magánegészségügy ilyen mértékű vadkapitalista – központiszabályozás- és stratégiamentes – térnyerését?

Hozzászólások