Egy, csak egy párt van talpon a rendszerváltók közül, a Fidesz. S most neki kell szembenéznie az alig két éve a nulláról indult Tiszával, amely magát a jobboldalra definiálja, de annál szélesebb a választói bázisa. Igaz, a KDNP-t is lehetne az 1990 óta máig színen maradt pártként említeni, csakhogy több mint két évtizede önállóan nem létezik, lényegében a Fidesz használja a nevét „kereszténydemokrata” mivoltának demonstrálására. A pártállam lebontásának két legnagyobb pártja, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) és a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) viszont eltűnt a süllyesztőben, pedig 1990-ben magasan verték a mezőnyt. A kisgazdákat és a kereszténydemokratákat kivéve nem sok babér termett azoknak a politikai szerveződéseknek, amelyek megpróbálták feléleszteni a kommunisták által 1945 után betiltott pártokat.
Az MDF és az SZDSZ alapjaiban új formációk voltak, s annak köszönhették sikerüket, hogy a kádári Magyarország utolsó évtizedének ellenzékéből nőttek ki.
Az MDF-et a nemzeti sorskérdések, a demográfia, a határon túli magyarok sorsa iránt fogékony írók alapították, akiket a kádári vezetés „nemzeti ellenzéknek” nevezett. Ők 1956 tapasztalatai miatt nem akartak a kádári hatalommal ütközni, inkább lépésről lépésre bővítették volna a lehetőségeket.
