Ha eddig erős szabályok védték volna a közérdekű bejelentőket, nem kellett volna olyan hősöknek a színre lépniük, mint amilyen Szabó Bence volt rendőr százados. Az utóbbi napokban-hetekben azonban világosan kiderült, hogy egyes hatóságoknál az elmúlt években bőven adódtak olyan esetek, amelyekben nemhogy kívülről, de még belülről sem lehetett megfékezni a jogsértéseket, a korrupciót. A Tisza Párt kétharmados választási győzelme után felálló új kormánynak már van eszköze arra, hogy egyrészt feltárja a múltbéli bűncselekményeket, másrészt olyan körülményeket teremtsen, amelyek megszüntetik a korrupció lehetőségét – mondják a HVG által megkérdezett szakemberek.
A közpénzek elköltésének átláthatóságáért küzdő civil szervezet, a K-Monitor Iroda ügyvezető igazgatója, Léderer Sándor szerint az egyik első olyan jogszabály, amelyet az új kormánynak módosítania kellene, a közérdekű bejelentésekről szóló törvény. Ez ugyanis a gyakorlatban nem működik, hiszen sokszor maga az érintett szervezet vizsgálhatja ki a bejelentést, illetve nehézkes bizonyítani, hogy egy elbocsátás miért is történt. „Sokat beszélnek arról, hogy az Orbán-kormány mindent lepapírozott. De hát maga a lepapírozás is bűncselekmény, csak kellenek tanúk, akik elmondják, hogy milyen intézkedést miért hoztak meg” – magyarázza Léderer. Ezt pedig az emberek csak akkor teszik meg, ha biztosak lehetnek benne, hogy nem származik belőle káruk. Ha a bejelentésvédelmet rendbe teszik, az egy iszonyatosan nagy kapacitásnövelést jelent, mert olyan információk is rendelkezésre fognak állni, amelyek eddig nem – prognosztizálja az igazgató.
Márpedig a kapacitás éppen az egyik szűk keresztmetszet, még akkor is, ha az új hatalomnak kétharmados többsége lesz a parlamentben. A Transparency International jogi igazgatója, Ligeti Miklós és Tóth István János közgazdász, a Korrupciókutató Központ igazgatója is egyetért azzal, hogy az alkotmányozó többség egyik napról a másikra meg tud szüntetni korrupciós mechanizmusokat, leválthatóvá válnak olyan vezetők, akik eddig megakadályozták, hogy a korrupció leleplezésének következménye legyen. „Ahhoz, hogy ebből a mocsárból ki lehessen bontakozni, nagyon sok hatóságnak és államhatalmi szervnek, amelynek az lenne a dolga, hogy a közjót szolgálja és fellépjen a korrupcióval szemben, el kellene végeznie a feladatát. Csakhogy ezek az elmúlt években végtelenül és helyrehozhatatlanul vagy csak nehezen helyrehozhatóan befeketedtek. Viszont ez az államigazgatási garnitúra áll a rendelkezésünkre” – mondja Ligeti Miklós.
Háromezer ügyészt, tízezer bűnügyi rendőrt, nyolcezer adóhatósági ellenőrt, 1500 titkosszolgát nem lehet lecserélni. A kompromittálódott, leginkább elhasználódott vezetőktől meg kell szabadulni, ellenben abból kell kiindulni, hogy a beosztottak túlnyomó többsége becsületes és felkészült szakember; őket hagyni kell, hogy dolgozzanak.