Tíz évre visszamenőleg fogja vizsgálni a Tisza-kormány a külhoni támogatások felhasználását
Tarr Zoltán Tisza-alelnök, leendő miniszter azt is világossá tette, hogy pártja nem tervez semmilyen új, határon túli párt alapításában részt venni.
Tipikus politikai érdekeket szolgáló csatározásnak tartja az uniós és a székely zászló szembeállítását a szociológus, és reméli, hogy a határon túli kérdésben is végre lezárul az Orbán–Gyurcsány-megosztottság végtelennek tűnő korszaka. Patakfalvi-Czirják Ágnes arról is beszélt, miért bizalmatlan a határon túli közösség a Tisza-kormánnyal szemben, és hogyan lehet ezt meghaladni.
Kövér László 2013-ban kitűzette a Parlamentre a székely zászlót, majd egy évre rá levetette az EU-sat. Magyar Péter egyik első szimbolikus döntése az volt, hogy marad a székely, de újra kikerül az uniós lobogó. Mit jelképez ma a két zászló?
Magyarországon a székely zászló története valóban kapcsolódik Kövér László zászlócseréjéhez, és a 2013-as feszült helyzetben a felzászlózások kérdése folyamatosan a magyar állam és a határon túli közösségek közötti viszony újraértelmezését szolgálta. Úgy tűnt, a magyar állam végre nem koloncként kezeli a határon túli közösségeket, hanem „helyet csinál” számukra, és ígéretet kaptak arra, hogy változik az az otthontalanság és elárvultság, amit a saját országukban megéltek. A gesztust azóta is hála kíséri, bár a magyar kormány az elmúlt másfél évtizedben nemcsak a saját állampolgáraival, hanem a határon túli közösségekkel is cudarul bánt. Például a kárpátaljaiakkal, a Benes-dekrétumok kapcsán a felvidékiekkel, George Simion támogatása révén az erdélyiekkel.
De mára egyre kevésbé vitatott felvetés, hogy a határon túliak a magyar nemzet részeinek számítanak-e. Egyértelműen igen a válasz, még ha a szavazati jog kapcsán megoszlanak is a vélemények.
Magyar Péter szimbolikus politizálásából kitűnik, hogy a leendő miniszterelnök érti – és érzi – az elismerés iránti igényt, egyértelmű számára, hogy a határon túli magyar közösségek milyen hétköznapi problémákkal küzdenek, és mintha szerinte a magyar nemzethez tartozásuk nem lehetne pártpolitikai kérdés.
Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a szimbólumok folyamatosan változnak és ugyanabban az időben is többféle jelentéssel bírnak. A székely zászló kapcsán ez a sokféleség a zászló megtervezésének pillanatától tetten érhető. 22 éve született ez a jelkép, a politikai aktivisták használták, rendet akartak teremteni, ki akarták kigyomlálni azokat a jelentéseket, amelyek nem illettek az aktuális Székelyföldről és székelyekről szóló narratívába vagy koncepcióba. Kövér László kezdeményezése, vagy például a román szélsőségesek által feldúlt úzvölgyi temetőben való használata, a székelyföldi és magyarországi települések felzászlózása (felzászlóztatása) átalakították és konkrét ügyekhez kötötték a szimbólum jelentését, de ebben kezdeményező szerepe a székelyföldi közösségeknek aligha volt.
Tarr Zoltán Tisza-alelnök, leendő miniszter azt is világossá tette, hogy pártja nem tervez semmilyen új, határon túli párt alapításában részt venni.
Mennyire volt megosztó Kövérék lépése?
Van, aki a magyar nacionalizmus újabb fejezetét látta benne, mások az etnicista törekvések megtestesülését kötik hozzá, Székelyföldön a saját szenvedéstörténetek bizonyítékaként tekintettek rá, sokan a nemzetállami elnyomás elleni aktív fellépésként értelmezik, és olyan is akad, akinek ez az élő határvédői hagyomány. A 2010-es évek közepéhez képest (amikor a székely ügy a figyelem középpontjába került) a magyarországi belpolitika egyre kevésbé követte a határon túli témákat, felerősödött viszont a külső fenyegetettséggel kapcsolatos narratíva (migránsok, Soros, Brüsszel, LMBTQ, ukránok), és a székely zászló is visszaszorult, mégpedig a személyes élettérbe: sporteseményeken, közösségi ünnepeken előkerültek a frissen mosott székely zászlók, de a közterek felzászlózása egyre ritkább lett.
Ennek fényében mi az üzenete, hogy Magyar Péter ragaszkodik a székely zászlóhoz?
Az adatokból nem derül ki, hogy Benkő adott-e le jelentéseket az állambiztonságnak, csak az a biztos, hogy tagja volt a hálózatnak.
Videóriport a parlamentből.