Esküvőt vezetett le Schwarzenegger a Halászbástyán
A színész a Budapesten készülő filmjének rendezőjét adta össze a menyasszonyával.
A színész a Budapesten készülő filmjének rendezőjét adta össze a menyasszonyával.
HVG
Az óbudai korrupciós botrány hatására felülvizsgálják az elmúlt években kötött zöldterület-fenntartási szerződéseket, kommunikációs kampánnyal készülnének az e-rollerekkel kapcsolatos KRESZ-módosításra, és a filmforgatással kapcsolatos engedélyek kiadásán is módosítanának.
Józsefváros polgármestere azt mondja, a legtöbb fővárosi közterületet sokkal olcsóbban bérlik ki, mint a múlt hétvégén lezárt 2-es metrót.
HVG
A főpolgármester szerint a film forgatása és az abból fakadó közlekedési módosítások érdemben nem befolyásolják jobban a főváros működését, mint más óriásprodukciók.
HVG
A Metróért Egyesület szerint túlzás, hogy ekkora lezárás kelljen egy filmforgatáshoz, ráadásul a vonal legforgalmasabb részén.
HVG
Szabó István ötmilliárd forintos magyar támogatásból, összesen tízmilliárd forintból rendez filmet Ralph Fiennesszal és Viggo Mortensennel a főszerepben, de állítja: ő azt sem tudja, mennyi volt a költségvetés, és soha életében nem kellett pénzzel foglalkoznia. Exkluzív interjúnkban úgy fogalmazott: az ügynökmúltjáról már mindent elmondott, amit akart.
Az ausztrál sztár szerint tíz évvel azután, hogy a nemek közötti egyenlőség kérdése uralta a diskurzust a filmvilágban, a forgatásokon még mindig 10 nő és 75 férfi dolgozik.
HVG
A Phoebe Buffay-t alakító színésznő szerint előfordult, hogy a főleg férfiakból álló forgatókönyvírói csapat szexista megjegyzéseket tett a kollégáira.
HVG
Munka közben készült felvétel a színészről.
HVG
Novemberben mutatják be a magyar mozikban az Úri muri, megazisten! című filmet, amelyet Vidnyánszky Attila rendezett Móricz Zsigmond regényéből, Berettyán Sándor, Kovács Frigyes, Katona Kinga, Tabajdi Anna és Vecsei H. Miklós főszereplésével.
HVG
HVG
MTI
Az amerikai színésznőt filmforgatás közben fotózták le az Erzsébet körúton.
HVG
A 42 éves színésznek nem ez az első, filmforgatás közben szerzett sérülése.
HVG
Egy testdublőr azért perelte be, mert Costner szerinte egy olyan nemierőszak-jelenetbe kényszerítette bele, amit nem beszéltek meg előre, és nem egyezett bele. Costner azzal védekezik: a dublőr lelkes volt a forgatáson.
HVG
A filmes alkotók a mesterséges intelligencia megjelenése óta próbálnak küzdeni az ellen, hogy gépekkel helyettesítsék őket. Most nagy lépés történt az ügyben, de a Netflix igazgatója szerint nem az a helyzet, amitől az alkotók félnek.
hvg.hu
Az énekesnő egy interjúban elmondta: ő harmadik gyerekként született a családjában, de az egyik testvére egyévesen meghalt.
hvg.hu
Megkezdődtek az Úri muri, megazisten! című új magyar mozifilm forgatási munkálatai a Nemzeti Filmintézet fóti stúdiójának kültéri díszletében. Bár ez a közleményben nem szerepel, Vidnyánszky Attila rendező több mint egymilliárd forint támogatást kapott a filmre.
hvg.hu
A szülés előtt álló Hayley Atwellnek felajánlották, hogy majd megcsinálja a jelenetet egy dublőr, de ő ragaszkodott hozzá, hogy terhesen is harcoljon.
hvg.hu
Magyarország számára is komoly fenyegetést jelent Donald Trump legújabb ötlete: százszázalékos védővámot vetne ki azokra az amerikai filmekre, amelyeket külföldön forgatnak – például Magyarországon, ahová évente több százmilliárd forintot hoznak az ilyen produkciók. Az adószakértő szerint a rendelkezés tönkretenné az iparágat, a hazai filmes produkciók egyelőre nem félnek, szakmai források szerint az is kérdéses, megvalósítható-e Trump elképzelése.
Kovács Bálint
Köves Gábor
Sztojcsev Iván
A Lánchíd mellett a pesti alsó rakpart egy részét sem lehet majd megközelíteni.
hvg.hu
Az éjszakai járatok módosított útvonalon fognak járni.
MTI