Magyar Péter felkészült. Ahogy megkapta a kérdést a kormányszóvivői sajtótájékoztatón Bárány Lászlóról már vette is elő a papírt, sorolta, hogy cége, a Master Good mennyi sok állami támogatást kapott az elmúlt évtizedekben, mennyi sok profitot termel, és abból mennyi sok béremelést adhatna a dolgozóinak. Szóval Bárány csak hallgasson. Kampányüzemmód: a pillanatot uralni kell, az ellent le kell győzni, és aki nincs velünk, az ellenünk. Az abszolút filmszínház abszolút rendezőt kíván.
Bárány László bűne az volt, hogy – ahogy arról a HVG elsőként beszámolt – egy szakmai konferencián jelezte: a magyar gazdaság egyes részeiben, amelyek egyikében ők éppenséggel érintettek,
a vendégmunkások foglalkoztatása szükséges, és amennyiben ez politikai döntés alapján nem volna lehetséges, újra kell gondolniuk az életüket,
beleértve egy 120 milliárd forintos beruházást.
https://hvg.hu/kkv/20260611_master-good-vendegmunkas-stop-demografiai-valsag
Bárány László nem nagyon mondott semmit, ami ne volna triviális, Magyarország abban a szerencsétlen – ha máshonnan nézzük: szerencsés – helyzetben leledzik, hogy errefelé már a munkaerő-tartalék se kíván megfelelő létszámban a szalag mellett csirkét vagy akkumulátort trancsírozni, így ha és amennyiben igény mutatkozik feldolgozott csirkékre és akkumulátorokra, akkor kénytelenek vagyunk vendégmunkásul látni messze földről érkezett idegeneket, akik még kaphatóak ilyesmire. A Bárány család nyilván adhatna magasabb fizetést, de akkor se akarna több magyar életvitelszerűen csirkét boncolni. Triviális továbbá, hogy ez a helyzet nem lesz jobb, rosszabb viszont igen, miután a hazai születésű népesség gyorsuló ütemben fogy.