Szabó István szerint filmjei tanulsága, hogy kerüljünk legmesszebb a hatalomtól. Higgyünk neki, tudja miről beszél, hisz őt is beszervezte hajdan az államszocialista titkosrendőrség. Ha ártott is másoknak mint beszervezett, a tapasztalat egész pályájára elegendő erkölcsi leckét adott, s filmjeivel ezt a tapasztalatot adta tovább, így tette jóvá fiatalkori gyengeségét. Így hivatkozik saját történetéből fakadó autoritására Szabó, és egyben építi rendületlenül tovább, 90-ik évéhez közel, rendezői mítoszát, tisztánlátó erkölcsi iránymutató szerepét.
https://hvg.hu/360/20260605_szabo-istvan-interju-a-gyertyak-csonkig-egnek-ugynokmult-ralph-fiennes-viggo-mortensen-ebx
Szabó munkássága értelmezhető, persze, a hatalomhoz túl közel került, erkölcsi dilemmákkal szembesülő, becsvágy és hataloméhség miatt elbukó, gyarló művészek, a diktatúrákat kiszolgáló megalkuvó és gyáva emberek kritikájaként. Azonban, ha munkáit karrierje tükrében értékeljük – és filmelméleti axióma, hogy a készítői szándék csak egy, és nem a legfontosabb tényező egy film értelmezésénél; fontosabb a befogadó és elengedhetetlen hozzá a történelmi és kultúrtörténeti közeg –, más értelmet nyernek filmjei. Szembesülnünk kell azzal, hogy szándékolt jelentésükkel ellentétes érdeket szolgáltak.
