Az Athéntől délnyugatra lévő Pireusz már az ókorban is a görög hajók fontos állomása volt, ma pedig Európa ötödik legforgalmasabb kikötője. Az utóbbi évtizedben a 67 százalékos tulajdonos, a Cosco kínai állami vállalat jelentős fejlesztéseket hajtott végre, és ma már évente több mint négymillió konténert mozgatnak, az éves forgalma több mint a duplájára, 231 millió euróra nőtt. A modern kori Selyemútra utalva Hszi Csin-ping kínai pártfőtitkár-államfő Pireuszt „a sárkány fejének” nevezte.
Harminc kilométerre északnyugatra, Elefszinánál az amerikai kormány támogatásával egy kereskedelmi kikötő bővül. A további 500 kilométerre északra lévő Szaloniki kikötőjében orosz és kínai befektetők szereztek részesedést. Onnan jó 200 kilométerre keletre Alexandrúpoli kikötőjében a NATO logisztikai állomást épített.
Miért éppen Görögország?
A görög kikötők népszerűsége jelzi, mekkora globális küzdelem folyik a tengeri kereskedelmi infrastruktúráért Latin-Amerikától Ázsiáig – írta a londoni The Economist.