Megyénkénti korfákat adtak ki, így még jobban látszik, mekkora a baj

A fiatalok kedvence Budapest, Borsodban hatalmas problémák vannak, és még mindig sokan halnak meg viszonylag fiatalon – bár valamennyire javult a helyzet.

Az Adatbányászban sokszor foglalkoztunk már azzal, hogy Magyarország szép lassan demográfiai katasztrófába navigálja magát. A KSH nemrég megyei bontásban készítette el a korfákat, így újabb tanulságokat vonhatunk le arról, hogyan áll épp az ország – amellett, hogy bárki megnézheti magának, hogy milyen a helyzet ott, ahol ő él.

A korfa jól ismert: szépen kivehető rajta, hogy már évtizedek óta egyre kevesebben születnek, és teljesen egyértelműen látszik a két nagy kiugrás is:

  • az 1950-es évek elején gyakorlatilag szó szerint erőszakkal átnyomott népességrobbanás, valamint
  • az 1970-es évek közepén-végén az akkor születettek gyerekvállalása.

A megyei bontásban majdnem bármelyik megyére rámehetünk, ehhez a tendenciához nagyon hasonló kép fog fogadni – két rendkívül fontos kivétellel.

Korfa Magyarországon, 2026
KSH

Az egyik ezek közül Borsod-Abaúj-Zemplén. Ott az idősebbek kiugró értéke szinte már egyáltalán nem található meg, a korfa majdnem teljesen szabályos vonalat ír le: az 1950-1956 között születettek elsöprő többsége mostanra meghalt.

Korfa Borsod megyében, 2026
KSH

A másik olyan része az országnak, amely nem ugyanolyan korfát mutat, mint szinte minden más hely, Budapest. Itt a két, máshol is látható kiugráson kívül még egy harmadik, kisebb kiszögellés is látszik (a hupszli nem szabályos statisztikai fogalom, de a legjobban erre hasonlít): a harmincas éveikben járók, különösen annak is a közepén lévők vannak egészen sokan. Ezt nyilván nagyrészt az magyarázza, hogy sokan dolgozni költöznek Budapestre.

Korfa Budapesten, 2026
KSH

Az ország durva elöregedését mutatja, hogy az 1954-ben születettek közül most többen vannak még életben, mint az 1983-ban vagy bármely más, annál későbbi évben születettek közül. A helyzetet megyénként is vizsgálhatjuk: Budapest, Pest megye, valamint Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megye az a négy helye az országnak, ahol legalább a harmincasok többen vannak, mint a hetvenes korosztály tagjai.

Miközben természetesen őszintén kívánom minden most hetvenes embernek, hogy jusson el simán a nyolcvanas éveibe is, azt nem lehet látni, hogy fel lennénk készülve. Jelenleg sem az egészségügyi, sem a nyugdíjrendszer nem képes arra, hogy ennyire kevés fiatalnak kelljen ennyi időst eltartania.

Hozzászólások