A titkos lehallgatást egy éves börtönnel büntetik Ausztriában. Idézni szabad a jogtalanul megszerzett szövegből, de a felvétel szó szerinti felhasználása tilos. Mégis fel-felbukkannak politikai csemegének számító hanganyagok, sokszor ezekből támadnak országos botrányok. Így történt ez például 2019-ben, amikor az akkori alkancellár, a szélsőjobboldali Heinz-Christian Strache kapatos, korruptságáról valló beszédáradatát a spanyolországi Ibizán hallgatták le, s botrányos szavai nyomán, amelyek persze eljutottak a nyilvánossághoz, nem csupán ő veszítette el magas politikai tisztségeit, de megbukott a teljes kormány.
A 2017-ben történt és 2019-ben napvilágra került Ibiza-ügy következményei máig nyúlnak. Szerzőnk annak járt utána, mi történt azóta ügy főszereplőivel, különös tekintettel a történések epicentrumában álló volt alkancellárral, Heinz-Christian Strachéval. Fordulatokban gazdag események követték egymást.
Most a botrány kisebb, de nagyon zajos. Maga az eset tavaly novemberben, Bécs első kerületének egyik borospincéjében történt, ahol a két – mára már nem óriás – nagypárt, a kereszténydemokrata Osztrák Néppárt (ÖVP) és az osztrák szociáldemokrata párt (SPÖ) két-két fővárosi politikusa beszélgetett, borozgatott, szivarozott órákon át.