„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A Magyar Nemzeti Bank alelnöke szerint a jelenlegi középtávú inflációs cél túl magas. Amennyiben ez döntéshozói szinten is lecsapódik, az sokrétű átalakításokhoz vezethet a magyar nemzetgazdaság szövetében. Érintheti az államháztartást, a fizetéseket, vagy akár azt is, hogy hétköznapi tárgyakért mennyit kell fizetni a boltban.
Szokatlan mondanivalóval állt elő nem kevésbé szokatlan időpontban a Magyar Nemzeti Bank jegybank elemzésekért, pénzforgalomért és jegybanki programokért felelős alelnöke: Banai Péter Benő az MNB vasárnap délután publikált podcastjában arról beszélt Banai Ádámnak, a jegybank ügyvezető igazgatójának, hogy célszerű lenne felülvizsgálni a Magyar Nemzeti Bank inflációs célját, figyelembe véve a kormány euróbevezetési szándékát.
A szakember kiemelte: a jelenleg 3 százalékos (plusz-mínusz egy százalék) inflációs cél magasabb más európai országokénál, és az Európai Központi Bank legutóbbi konvergenciajelentésében szereplő – vagyis az euróbevezetés egyik kritériumául szabott – 2,7 százalékos referenciaszintnél is. (Ez utóbbi szint nem állandó, ahhoz a három legalacsonyabb tagországi infláció átlagához adnak hozzá 1,5 százalékpontot.)
https://hvg.hu/gazdasag/20260809_banai-peter-beno-podcast-mnb-euro
Az inflációs cél túlzás nélkül kőbe vésett eleme a magyar monetáris politikának. Magyarországon több mint húsz éve 3 százalék az inflációs cél, ehhez szabott 2015-ben a jegybank egy +/- 1 százalékos küszöböt, amivel erősíthette a döntéshozói mozgásterét. Az azóta eltelt időszakban azonban sok minden változott: az infláció és a gazdasági növekedés mértéke is, mostanában pedig lassult ugyan a drágulás, de közben távolról sem szárnyal a gazdaság, és ez mindenki pénztárcájára kihat.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH), legutóbbi, júliusi adatközlése szerint 1,2 százalék az éves magyar infláció. Ez azt kellene, hogy jelentsen, hogy nem, vagy alig drágul bármi, de távolról sem ezt látja bárki a bevásárlása végén.
A jegybank döntéshozó testülete persze az inflációs cél meghatározásakor számos más tényezőt is mérlegel. Erről kérdéseket tettünk fel a testületnek is, ha válaszolnak, beszámolunk róla. De miért fontos az, hogy mekkora is ez az érték? Miért csökkentenék, és ennek mi köze lehet az euróhoz?
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.