„Hé, srácok, mentek valahova, vagy csak úgy, sehova?” – ezzel a kérdéssel kezdi Jack Kerouac az Útont. Az 1957-ben megjelent, majd 2007-ben rekonstruálás után Úton – Az eredeti tekercs címmel teljessé vált regényben a narrátor elindul a komor Chicagóból Los Angeles felé. Csak úgy, mert „gyönyörű nyári nap volt, igazi stoppos idő”. Kamionba felkéredzkedve, tehervonatra felkapaszkodva az arizoniai Flagstaffnál megáll egy pillanatra, hogy a naplójába rögzítse ezt az elégikus sort: „ifjúsága Keletének és a jövője Nyugatának választóvonalán állok éppen”. Az Úton a szabadság illúziója híveinek bibliája lett, azoké, akik már az út vége felé tartanak, és azoké is, akiknek a bakancslistáján szerepel, hogy végigmennek a pionírok koptatta betoncsíkon.
Az 1926–1938 között épült, az USA keleti és nyugati partját „derékszíjjal összekötő” első autóút megvalósítását az 1916-os és 1921-es szövetségi törvény tette lehetővé. Rövid ideig a U.S. 60 számmal jelölték, majd 1926-ban megkapta a 66-os út elnevezést, hogy aztán a milliószámra gyártott Route 66 alumínium- és acéltáblák Seligman és Kingman között kiegészüljenek a Historic – azaz: történelmi – felirattal.
Régi autók roncsai láthatók az arizonai Seligmanben 2025. április 8-án.
Hans Lucas via AFP / ANTOINE LORGNIER
A 66-os nyolc államon keresztül húzódó betoncsík; összeköti a Nagy-tavakat a Csendes-óceánnal, Illinois-t Kaliforniával, miközben érinti Missourit, Kansast, Oklahomát, Texast, Új-Mexikót és Arizonát. Az irodalmi Nobel-díjas amerikai író, John Steinbeck az Édentől keletre, az Egy marék arany, az Egerek és emberek szerzője az Amerikát érzelmileg is összekötő Anya Út elnevezéssel illette a 66-ost.
