Egy elhíresült gyilkosság miatt szokatlan és szigorú feltételekhez köti Józsefváros az új rendőrkapitány támogatását

Csak ha komolyan veszi a rendőrség a párkapcsolati erőszakot, akkor támogatja a VIII. kerületi közgyűlés az új kerületi rendőrkapitány kinevezését – értesült a HVG. A jelölt ugyanis a volt V. kerületi kapitány, akinek vezetése alatt megölték azt a japán nőt, aki korábban hiába fordult segítségért a rendőrséghez.

Egyelőre megbízott vezetőként, de már Paál Péter György ezredes, rendőrségi tanácsos irányítja a VIII. kerületi rendőrkapitányságot. A váltást, amelyről korábban már írt a Blikk, az önkormányzatnál fenntartásokkal fogadták.

Paál Péter György ezredes tavaly nyárig az V. kerületi rendőrkapitányságot vezette, s bár az akkori felmentését nem indokolták, többek szerint a távozása összefüggésben lehetett egy kerületben történt emberölési üggyel.

2025 elején egy Budapesten élő japán nőt holtan találtak kiégett lakásában, a rendőrség pedig napokon át azt állította, hogy nincs az ügyben bűncselekményre utaló nyom. Eközben a nőt személyesen ismerő jogvédők figyelmeztettek rá, hogy a volt férje korábban többször is megfenyegette őt. Végül napokkal később a volt férjet meggyanúsították az emberöléssel (az ügyészség nemrég emelt vádat a volt férj ellen, aki a vád szerint megölte a nőt és rágyújtotta a lakást), eddigra az is kiderült, hogy a nő a halála előtt több feljelentést is tett a rendőrségen a volt férje fenyegetései, zaklatásai miatt, de nem kapott segítséget.

Az ügyben még tavaly belső eljárás indult, hogy kiderüljön, megfelelően kezelték-e a nő bejelentéseit, és a rendőrség elismerte, hogy hibázott. Az V. kerületi rendőrkapitányságon öt rendőrrel szemben indult fegyelmi eljárás, egy alosztályvezetőt más beosztásba helyeztek, egy osztályvezetőt felmentettek beosztásából. A rendőrség azért is bocsánatot kért, mert a közösségi médiában méltatlan hangnemet ütöttek meg, kioktatóan válaszoltak azoknak, akik alaposabb nyomozást követeltek a nő halála ügyében.

https://hvg.hu/itthon/20250204_V-keruleti-gyilkossag-japan-no-ugyved-valas-Patent-Egyesulet-baratno-volt-ferj-fenyegetes-ebx

Noha a kerületi kapitány felelőssége hivatalosan, a nyilvánosság előtt nem merült fel, 2025 júniusától már más vezette a belvárosi rendőrséget, Paál Péter György kinevezését visszavonták.

Most pedig a Józsefvárosban folytathatja.

Hozzászólások