Szeretném, ha Hatvanpuszta megnyílna a közönség előtt – mondja Orbán építésze, Taraczky Dániel, aki beszélt a projekt eddig ismeretlen részleteiről is

Minél nagyobbat képzel el valaki, építészként annál jobban tudok érvényesülni – állítja Hatvanpuszta tervezője, a nemrég Orbán Viktorral Szerbiában csevapozó Taraczky Dániel, aki megerősített olyan részleteket, amiket a HVG cikksorozata tárt fel az épületekről. Az építész reagált a kamarai eltiltásra, de elmesélte azt is, hogyan ívelt fel a karrierje, és mit csinál most, a NER bukása után.

Azt kérte, hogy itt, az Istenhegyi úti általános iskolánál és templomnál találkozzunk. Kellemes hely valóban, de miért ezt választotta?

Mert az első kérdése úgyis az lett volna, hogy honnan ismerem Orbán Viktort. Ebbe az iskolába jártak a gyerekeink, illetve ebbe a templomba járunk. Innen van tehát a meglehetősen régi ismeretség. Egyébként pedig ez a tér, ahol állunk, számomra nagyon fontos: én terveztem a templom előtti keresztutat és a közösségi házat, majd ott azt az óvodát is. Ezeket a munkákat adtam ajándékba szeretetből a szűkebb környezetemnek. Gyakran jövök ide gondolkodni, feltöltődni; ez amolyan spirituális hely számomra.

Taraczky Dániel az Istenhegyi úti templom előtt, az óvoda alapkőletételekor
MTI / Mohai Balázs

Köszönöm, hogy elmondta, bár nem lett volna az első kérdés, hanem az, hogy hogyan kerültek a volt miniszterelnökkel a szerbiai trombitafesztiválra.

Szabadkai születésű vagyok, jól ismerem Szerbiát és a nyelvet. Orbán Viktor már rég el szeretett volna menni erre a nagy hírű fesztiválra, most lett rá ideje.

Hozzászólások