Tavaly karácsonykor Donald Trump fejenként 45 ezer dollár készpénzajándékkal lepte meg három munkatársnőjét, köztük a 35 éves Natalie Harpot – derült ki az amerikai elnök múlt héten nyilvánosságra hozott pénzügyi elszámolásából.
A platinaszőke nő különleges tanácsadóként évi 150 ezer dollárt keres, de nem a fizetése és a bónusza miatt került a figyelem középpontjába, hanem mert
Trump második mandátuma alatt szinte soha nem mozdul el az elnök mellől.
Nemcsak a hivatalos fényképeken tűnik mindig fel, de ott volt abban a repülőtéri catering konténerben is, amelyben a minap az ankarai NATO-csúcs után Trumpot a nem elég biztonságosnak ítélt új Air Force One fedélzetéről a titkosszolgálat átcsempészte egy másik katonai repülőgépre.
Az elnök az eset után azt hazudta, hogy az ábrázoláson valójában a Vöröskeresztet segítő orvosként gyógyít embereket, de a képen nem ez látszik.
Amikor erre az újraválasztásáért kampányoló Jon Ossoff demokrata georgiai szenátor utalást tett, ő a trumpisták dühös támadásának, Harp pedig a közvélemény hirtelen érdeklődésének a célkeresztjébe került.

Natalie Harp a Fehér házban
AFP / BRENDAN SMIALOWSKI