Szivattyú – Magyar Péter közölte, hogy véget vetnek a mostani autópálya-koncessziónak, amely 35 év alatt több tízezer milliárd forintnyi közpénzt szivattyúzna ki Mészáros Lőrinc és Szijj László érdekeltségének.
Vezetőszár – Vesztegetés gyanújával vezetőszáron állították elő Jellinek Dániel ingatlanmágnást, mások mellett Tiborcz István üzlettársát. Letartóztatták Szivek Norbertet is, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő korábbi elnökét. A Volánbusz-ügyben eddig öt embert hallgattak ki.
Tantusz – Nyilvánosságra került Orbán Viktor teljes kötcsei beszéde, kiderült, hogy rájött, miért vesztették el a választást.
Világvégepánik – Globálisan vezető téma, hogy a mesterséges intelligenciát fejlesztő cégek szakértői és vezetői riadót fújtak, mondván, kísérleteik szándéktalanul is igazolták, hogy az AI kicsúszhat az ellenőrzés alól, és ez akár pár éven belül az emberiség elpusztításhoz vezethet.
Mentőkötél - Kanada legyen az Európai Unió első – ráadásul nem európai – társult tagja, javasolta évértékelő beszédében Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Kanada szándékának hátterében az áll, hogy összerúgta a port Donald Trumppal, aki az USA 51. államaként szeretné látni északi szomszédját.
Vezetőszár – Vesztegetés gyanújával vezetőszáron állították elő Jellinek Dániel ingatlanmágnást, mások mellett Tiborcz István üzlettársát. Letartóztatták Szivek Norbertet is, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő korábbi elnökét. A Volánbusz-ügyben eddig öt embert hallgattak ki.
Tantusz – Nyilvánosságra került Orbán Viktor teljes kötcsei beszéde, kiderült, hogy rájött, miért vesztették el a választást.
Világvégepánik – Globálisan vezető téma, hogy a mesterséges intelligenciát fejlesztő cégek szakértői és vezetői riadót fújtak, mondván, kísérleteik szándéktalanul is igazolták, hogy az AI kicsúszhat az ellenőrzés alól, és ez akár pár éven belül az emberiség elpusztításhoz vezethet.
Mentőkötél - Kanada legyen az Európai Unió első – ráadásul nem európai – társult tagja, javasolta évértékelő beszédében Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Kanada szándékának hátterében az áll, hogy összerúgta a port Donald Trumppal, aki az USA 51. államaként szeretné látni északi szomszédját.
Múlt hét végén a Kitömött barbár olasz fordításának bemutatóján vagyunk Mantovában a Festivaletteraturán, Olaszország egyik legnagyobb könyvfesztiválján. Ez a harmincadik jubileum, rengeteg szerzőt meghívtak a világ minden tájáról, a reggelinél Évuka Gisèle Pelicot-val ölelkezik, éjjel Emma lányom és Artúr lent buliznak a városban, a DJ Irvin Welsh (Trainspotting, stb). A bemutató előtt hetekig feszült vagyok, ez az első alkalom, hogy nagyközönség előtt olaszul beszélek a regényről, éjszaka néha arra ébredek, hogy nyelvtani hibát vétettem. Szombat este hat, főműsoridő, a Püspöki szeminárium nagytermében minden jegy elkelt, teltház. Para. Az olasz közönség nagyon más, mint a hazai, más egy könyvbemutató rituáléja, dramaturgiája is, mások a kérdések, amelyeket az estet vezető Melania G. Mazzucco (olyan csodálatos regények szerzője, mint Az építésznő vagy az Egy életen át) feltesz. Nincs irodalomtudomány, avagy irodalomtudományoskodás, nem bölcsész-kérdéseket kérdez, hanem aktuálisakat, politikaiakat, morálisakat. Nem az, hogy ne szeretném a bölcsészbeszélgetéseket, a műfaj, az elbeszélő, a narrátori problémákat magam is – mint feketeöves bölcsész – élvezettel szoktam vesézgetni, de ez az aktuálpolitikai, a jelen és a regény viszonyára koncentráló olvasat virgoncabb és vitálisabb. Irodalomtudománnyal viszonylag nehéz manapság olvasói érdeklődést kelteni. Kábé, mint alkotmányjogi kérdésekkel választást nyerni.
A beszélgetés másik résztvevője, Igiaba Scego regényének témája nagyon sokban hasonlít az enyémhez, két afrikai gyerekről szól, akiket végighurcoltak-mutogattak a 19. századi Itálián. A tudomány rasszizmusa. A közönség a válaszokra élénken reagál: engem elsőre meglep, hogy egy-egy jól sikerült válasz után nyílt színi tapsot kapunk, mint az operaénekesek az áriára, aztán leesik a tantusz, hogy mégiscsak Verdi népéhez beszélek. Kieresztem a baritont.
A kiadóm elégedett, jó sok példány elfogy a bemutató után. Proseccóval ünnepeljük az estét a Palazzo Castiglioni kertjében, talán pont ott, ahol Vergilius első hexametereit ácsolta, a második pohárért fordulok, amikor fordítóm, Antonio d’Auria két nagy doboz könyvet tesz elém az asztalra, dedikálok ötven példányt a webshopba.
Hétfőn Évu lemegy Miskolcra, én Kisorosziban maradok és végignézem a kertet. Apró, fonnyadt körték a szárazság és a hőség után, pici, töppedt almák, alig duzzadó datolyaszilva. Világvégi kert, egy elveszett fejezet a Georgicából. A kerti pavilon vasszerkezete megrogyott, elmegyek az Obiba, veszek bebetonozni való horganyzott oszloptartót, Karcsi majd leteszi, aztán októberben felhúzom rá az új pavilont, ezúttal fából. Kimegyek megnézni a világvégi Dunát. Felfedi a visszahúzódó víz azokat a kavicsokat és köveket, amelyek még sosem voltak szárazon, amelyeket a régi, bővízű nyarakon csak akkor érintettem, amikor lebuktam mélyen a víz alá. A szigetorrban ki lehet sétálni majdnem egészen a Salamon-toronyig, ebből a szögből még sose láttam Visegrádot, csak csónakból vagy úszva. Másnap átmegyek a visegrádi oldalra és a bazilita kolostortól felsétálok a parton egészen a hajóállomásig. A meder nagy része itt maga a szikla, a hegy anyaga, nincs is rajta hordalék.
Tíz-tizenöt méterrel feljebb, vagyis beljebb, ahol régen a part volt, minden követ ismerek. Végtelen sokszor, sok százszor mentem itt végig süllőre és balinra horgászva egészen kisgyerekkoromtól. A kérdés mindig az volt, mi van a víz alatt. Mi jön elő a víz alól. Mi van az iszapos sziklák alatt, ha sikerül őket arrébb billenteni. Így került a családi gyűjteménybe római ezüstkarperectől 18. századi tőrig, terra sigillátáktól bronzfibulákig minden féle, amit a Duna mélye rejtegetett.
Lebukni, letapogatni a mélybe, ahonnan a süllők és a balinok érkeznek a blinkerre, ahol a római gályák és a török naszádok kincsei hevernek, melyet a sellők őriznek, mint a Rajna kincsét. Das Donaugold. Visegrádi Niebelheim. Götterdämmerung a Dunakanyarban. Pőrén lóg ki az özönvíz előtti meder a pogány napfényre. Zavartan nézegetem ezt az emberszemnek nem való látványt, van az egész helyzetben valami fals, valami mélységesen illetlen és modortalan a részemről, nekem ezeket a dolgokat nem volna szabad megbámulnom, nekem, az embernek, aki a Jégkorszak óta járja ezt a vidéket, ez a látvány tabu. Ellophatod az sellők őrizte kincset, niebelung, de a kincs végül úgyis a veszted és világod vesztét okozza. Rossz lelkiismerettel mászom vissza a 11-es út vaskorlátján és gyalogolok fel az autómhoz.
Van egy másik apály is, a tudat, a történelmi érzékelés apálya, amelyhez viszont nem kapcsolódik világvégepánik – bár, ahogy vesszük. Van, akinek most van itt a világvége. Ez az apály az a lassú folyamat, ahogy a Fidesz szennyvize levonul az országról. A kollektív tudatra rá van kötve, csatlakoztatva, bele van aplikálva egy nagy, történelmi szivattyú, amely a közös megrázkódtatást és eufóriát, a kedély árapályát hivatott kordában tartani. A történelmi érzékelésben a dolgok nem akkor történnek meg, mint amikor az események megesnek, az majd csak később, a történelemkönyvekből tűnik úgy. 476-ban az embereknek fogalmuk sem volt, hogy vége lett a Római Birodalomnak, 477 januárjában ugyanúgy keltek, ahogy 476 decemberében feküdtek. A rendszerváltás, a Fidesz veresége után is ott volt még a kollektív érzékelésben Orbán Viktor, még nem zsugorodott össze az alakja azzá a rajzfilmfigurává, akivé most, mostanra lett. Sőt. Ahogy Napóleon bukása után még hosszú évtizedekig tele volt a bolondokháza olyan betegekkel, akiknek a személyiséghasadása abban manifesztálódott, hogy Napóleonnak képzelték magukat, mert a nagy ember szellem még ott kísértett az európaiak tudatában, Orbán Viktor érzékelése – a mi kis temus Napóleonunk – árnyéka néhány hónapig még nagyobbnak tűnt a magyarok számára, mint maga az ember. Most már csak akkorka, mint ő maga, és az bizony nem valami nagy. Esetleg, ha száműzetésbe vonult volna, mint a nagyságos fejedelem, vagy mint Kossuth Itáliában, talán még itt lebegne a mítosza megmaradt hívei között. Azzal, hogy itt csetlik-botlik közöttük, maga erodálja a mítosza maradékát. És tegyük hozzá a régi dakota közmondást, amely eredetileg Szent Pedofilusnak a Felcsútbéliekhez írott leveléből származik: amiféleképpen a sündisznó nem intim törlőkendő, tesókáim, azonféleképpen a vezetőszár sem mentőkötél.
