Az ezredforduló környékén az energetika kényelmes, unalmas, kiszámítható szektornak tűnt. Mi vonzotta oda?
Azt tanultam a Közgázon, hogy az energiaszektor leginkább az állampapírokhoz hasonló jövedelmezőségű, kockázatmentes és eseménytelen műfaj, ahol nem történik semmi váratlan. A Boston Consulting energetikai részlege vonzotta a hozzám hasonló csendesebb, elemzőbb alkatúakat az energetikai projektekre, én pedig tökéletesen beilleszkedtem közéjük. Itt ráadásul 2001-ben, még a hazai EU-csatlakozás előtt hirtelen belecsöppentem a gázpiaci liberalizáció előkészítésébe, ahol egy-két okos gyereknek az lett a feladata a csapatban, hogy megértse: pontosan mi történik Nyugat-Európában, és azt megpróbálja felépíteni a hazai viszonyok között.
Ha onnan egyenes úton csábult is át az E.On-hoz, attól miért nem tartott, hogy nagyvállalati bürokratává válik?
Gyakorlatilag hat évet töltöttem el a gázpiaci liberalizációval. Amikor az E.On megvette a Mol földgázüzletágát, egy teljes éven át kétgazdás tanácsadói életem volt: a Molnak és az E.On-nak is folyamatosan prezentáltam. Az E.On Földgáz Zrt. volt életem legjobb cége, mert a német precizitás és rendszerezettség ott találkozott a magyar finesszel, ami a teljes cégcsoport egyik leghatékonyabb leányvállalatát eredményezte. Függetlenek voltunk a központtól, valóban piaci alapon dönthettünk.
A szakmában úgy tartják, ön kimondottan karcos, nehezen hajlítható figura. Nem luxus ez ma az energiapolitikában?
