Nagy Elek kamarai elnök az Orbán-féle digitális polgári körről: Ezt én sem láttam előre

A kormány egyeztet az iparkamarával annak átalakításáról, ám a kamarai biztos kinevezését nem tartja gyámság alá helyezésnek Nagy Elek, az MKIK elnöke, aki szerint a kormányzati kritikák és a belharc az előző vezetés öröksége. Azt is elárulta, meddig maradna elnök. Interjú.

Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő augusztusban ön által felmentett vezetője szerint ön több ízben megpróbálta befolyásolni a tőkealapkezelő működését, befektetési döntéseit. Igaz ez? Előfordulhatott, hogy ön félreérthetően kommunikált? Mennyire követte és mennyire folyt bele a tőkealapkezelő napi működésébe?

A volt vezérigazgató állításai teljesen alaptalanok és valótlanok. Nem gondolom, hogy lett volna félreértés, ugyanis én nem próbáltam és nem is szándékoztam befolyásolni a társaság befektetési döntéseit, hogy

ő esetlegesen milyen feltételezésekkel élt a személyemet illetően, arról nem én tehetek.

Kinevezése előtt személyesen nem ismertem Bánfi Zoltánt, a pozícióra az alapkezelő akkori igazgatósági elnök javasolta, én elfogadtam. A vezérigazgató feletti felügyeleti jogokat közvetlenül az igazgatóság elnöke gyakorolta, így a napi operatív munkában nem vettem részt, és közvetlen munkakapcsolat sem állt fenn köztünk. Egy alkalomra emlékszem, hogy személyesen beszéltünk, amikor kifejezetten a jogszabályok és belső előírások szigorú betartásának fontosságára hívtam fel a figyelmét.

A szervezetnél lefolytatott külső átvilágítás súlyos, dokumentált szabálytalanságokat tárt fel a 2025–2026-os időszakra vonatkozóan, amelyek a napi vezetés felelősségi körébe tartoztak. A feltárt tényekről a nyilvánosságot már tájékoztattuk, a vizsgálat lezárultával pedig további lépéseket teszünk, amennyiben ez szükséges.

https://hvg.hu/kkv/20260826_banfi-zoltan-nagy-elek-mkik-alapkezelo-demjan-sandor-program-befolyasolas

Bánfi szerint a jogviszonyának megszüntetése előtt ön informálisan jelezte számára, „nem teljesítette az ő kívánságait olyan mértékben és olyan módon, ahogy azt elvárta”. Igaz ez?

Szeretném hinni, hogy a prudens működésre gondolt, mert akkor még igaza is lenne.

Viszont a kijelentés téves és félrevezető. Nem tudok egyéni „kívánságokról” vagy informális elvárásokról. A cél a fejlesztésére szánt források átlátható, szabályozott és ellenőrizhető kezelése. Sajnos úgy tűnik, hogy ez az elv sérült.

Mindenesetre sokatmondó tény, hogy a volt vezérigazgató kritikái és nyilatkozatai csak azután jelentek meg a nyilvánosságban, hogy a társaságnál lefolytatott tulajdonosi átvilágítás alapján már lehetett tudni, hogy súlyos belső működési hiányosságok voltak az alapkezelőnél.

Bánfi szerint indoklás nélkül szüntették meg a jogviszonyát. Ha ez igaz, miért nem fűztek indoklást a jogviszony megszüntetéséhez?

Bánfi Zoltán vezető állású munkavállaló volt. A Munka törvénykönyve a vezető állású munkavállalók esetében kifejezetten nem ír elő indoklási kötelezettséget. A tulajdonosi jogokat gyakorló MKIK a hatályos jogszabályok és a belső vállalati irányítási elvek maximális betartásával járt el. A vezetőváltást és az azzal járó döntéseket a társaság átvilágításának objektív megállapításai alapozták meg.

A vizsgálat első szakasza egyértelműen bizonyította, hogy a Demján Sándor Beruházási Magántőkealap kezelésével összefüggésben a vezetési és döntéshozatali rend több alapvető eleme nem működött megfelelően.

Mi vezetett Balog Ádám távozásához?

Balog Ádám, az MKIK alelnöke, az MKIK Tőkealapkezelő elnöke javasolta Bánfi Zoltánt vezérigazgatónak. Nyilván ő is érezte ennek a felelősségét. Ez ahhoz vezetett, hogy végül lemondott valamennyi kamarai tisztségéről, a szervezet közössége pedig ezt a döntést tudomásul vette és tiszteletben tartja.

Hozzászólások