Nagy Imre: Viharos emberöltő – Jánosi Katalin: Elejétől a végéig
Berezovkán külön tiszti tábor is volt, több ezer tiszttel, köztük sok magyarral. A viszony köztünk már korábban mind ellenségesebbé vált, ahogyan a politikai élet közöttünk mindinkább a forradalmi eszmék hatása alá került. Az ellentéteket már a
… és itt, a mondat közepén, az orosz fogságról szóló részben szakad félbe Nagy Imrének a snagovi házi őrizetben megkezdett, részletes önéletírása. Valószínűleg éppen ezen dolgozott, amikor 1957. április 14-én letartóztatták, hogy Magyarországra hurcolják, ahol per, majd halálos ítélet várt rá.
Az írás különös módon a fogoly miniszterelnök körül Romániában hemzsegő titkosszolgálati embereknek köszönhetően maradt fenn, akik a szemétkosárból is kiszedték az elrontott, összegyűrt kéziratlapokat. A Viharos emberöltő című önéletírás datálása: 1896–195..?. A születés éve és a feltételezett halálé. Vagyis Nagy Imre már Snagovban sejtette, hogy nem fogja megérni az 1960-as éveket.
Az 1957-ben félbemaradt mondatot unokája, Jánosi Katalin (a HVG róla készült e heti Portréját lásd alább) folytatja több mint négyszáz oldalon át, családi legendárium alapján, saját előásott kisgyerekkori emlékeiből – hétéves volt, amikor nagyapját kivégezték –, korabeli dokumentumokból, kortársak feljegyzéseiből, periratokból, levelekből merítve. Az ötévnyi hadifogoly-időszakról nem sok az információja, csak kutatott utána, de cáfolni tudja azt az 1990-ben elterjesztett vádat, miszerint nagyapjának köze lett volna II. Miklós cár és családja brutális meggyilkolásához. Majdnem háromezer kilométerre, Szibériában volt az esemény idején.
