A demokraták el akarják söpörni a republikánusokat a félidős választáson, Trump mindent bevet ennek megakadályozására

A demokraták bíznak a győzelmükben a félidős amerikai kongresszusi választáson, de tíz éve már elbuktak egy megnyertnek tűnő csatát Donald Trumppal szemben.

„Tegyetek úgy, mintha én is a szavazólapon lennék” – biztatja aktivitásra kampánygyűlésein a híveit Donald Trump republikánus amerikai elnök. Ezt meg is fogadták – a demokraták, akik nem győzik hangsúlyozni a még ingadozó szavazóknak a keddi félidős kongresszusi választás előtt, hogy

mindaz, amit rossznak tartanak, a Fehér Ház urának és a kongresszus mindkét házát uraló pártjának, a kétéves kormányzásuknak tulajdonítható.

Az USA és Izrael által Irán ellen indított háború miatt egekbe szökött üzemanyagárak, az ezért meglódult infláció, a jelzáloghitelek emelkedő kamata, s a stabil növekedéssel és alacsony munkanélküliséggel jellemzett gazdaság dacára mindezek nyomán fellépő megélhetési bizonytalanság – a lista pedig egyre bővül.

A közvélemény-kutatások azt mutatják, a demokratáknak minden esélyük megvan arra, hogy többséget szerezzenek a képviselőházban, s nem kizárt, hogy a szenátusban is. Abban bíznak, hogy a felmérések többé-kevésbé pontosak, míg a republikánusok azt remélik, hogy azok ugyanúgy túlmérik a riválisaik támogatottságát, és alá az övékét, mint tették 2016-ban.

Hozzászólások