A nacionalista magyar és szerb vezető korábban keresték az amerikai elnök kegyeit, és példája nyomán azt terjesztették, hogy a mély állam, sötét külföldi erőkkel együtt összeesküvést szervez a megbuktatásukra. Ám amikor eljött a pillanat, beismerték választási vereségüket – összegzi a helyzetet Andrew Higgins, aki közép-európai tudósítóként a helyszínen követte végig a két választást.
Mint rámutat, hogy ez ilyen gyorsan ment náluk, abból az következik, hogy a Fehér Ház ura kivételnek számít és nem nyitott iskolát azzal, hogy tagadta az alapvető tényeket 2020. november 4. után. Vagyis, hogy még hasonszőrű erős emberek sem erre az útra tértek rá, az mutatja, milyen messze van az amerikai vezető a valóság elfogadásától.