„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Az eddigi hat hónapról öt hónapra kívánja korlátozni a munkanélküli segély időtartamát a jobbközép cseh kormány, ugyanakkor a segély nagysága is csökkenne.
A terveket csütörtökön mutatta be Petr Necas, munkaügyi és népjóléti miniszter. "A célunk az, hogy a munka nélkül maradt embereket intenzívebb munkahelykeresésre kényszerítsük vagy ösztönözzük" - jelentette ki a miniszter. Ezt a célt a megfelelő törvények módosításával kívánja elérni. A módosításokat márciusban tárgyalja meg a Mirek Topolánek vezette kormány, majd már áprilisban a képviselőház elé kerül a csomag. A módosítások 2009 január elsején lépnének életbe.
Petr Necas tervezete szerint jövőre a bejegyzett munkanélküliek az első két hónapban előző átlagbérük 65 százalékát kapnák, a következő két hónapban a bér 50 százalékát, míg az ötödik hónapban csak 45 százalékát. Az összeg felső határa megmaradna a mai 11 ezer koronás szinten. Jelenleg azonban mind a hat hónapban a munka nélkül maradt állampolgár előző átlagbére 65 százalékára jogosult.
Idén január végén a csehországi munkanélküliségi ráta 6,1 százalékos volt. A hatóságok hivatalosan 340 436 munkanélkülit tartottak nyilván. Csehországban folyamatosan csökken az utóbbi időben a munkanélküliség. 2007 januárjában még 7,9 százalékos volt a mutató. A munkanélküliség csökkenése a gazdaság gyors fejlődésének a következménye. Számos cég már most is inkább munkaerőhiánnyal küszködik.
A munkaügyi és a népjóléti minisztérium javaslatát a közeljövőben az érdekegyeztető tanács is megvitatja, s véleményt mondanak róla a munkaadók és a szakszervezetek is.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.