Az építőipar például továbbra is a legveszélyesebb területek közé tartozik Amerikában, a tavalyi 5488 halálos munkabaleset közül 1178 ebben a szektorban történt. A halálozási arányt tekintve a legveszélyesebb szakmák egyike a rendőröké – 100 ezer szakmabeli 21,4 százaléka munkavégzés közben életét veszti. Ezután következnek a halászok és a halfeldolgozó iparban dolgozók, tavaly a legtöbben Alaszkában és Maine partjainál szenvedtek halálos balesetet. A fakitermeléssel foglalkozók is fokozott veszélynek vannak kitéve, míg a pilóták és repülési mérnökök szakmája is szerepel az öt legveszélyesebb között, sőt az acéliparban dolgozók körében is az átlagosnál több baleset történik.
Nem véletlen, hogy lényegesen kevesebb nő szenved halálos munkahelyi balesetet, hiszen a fent is említett szakmákat túlnyomórészt férfiak űzik. Tavaly az 5488 halálos balesetben több mint ötezer férfi hunyt el – közölte Forbes magazin internetes oldalán.
Életveszélyes szakmák toplistája
Hat százalékkal csökkent a halálos kimenetelű munkahelyi balesetek száma az Egyesült Államokban múlt évben, 100 ezer dolgozó 3,7 százaléka halt meg így – áll az Amerikai Munkaügyi Hivatal jelentésében. Ennek ellenére vannak olyan területek, ahol a munkavállalók továbbra is az átlagosnál nagyobb veszélynek vannak kitéve, ezekben a szektorokban több halálos kimenetű baleset történik.
Véget ért az Orbán-korszak a sportújságírók szövetségénél
Ne kívánjuk a magyar gyerekeknek azt a stresszt, amin a Pisa-teszt bajnok országok diákjai átmennek
A Vidéki Prókátor üzent Mráznak: Hiteled többé nem lesz, örülj a lopott pénznek
Mráz Ágoston Sámuel: Volt jó adatunk is, csak nem hittük el
A Nézőpont vezetője elmondta, mi volt a legnagyobb mellélövésük.
Trump valóra váltotta Hszi álmát
Melania Trump húzott egy váratlant a kínai elnök tiszteletére tartott díszvacsorán
Divattörténelem a Fehér Házban.