„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Salzburgi Ünnepi Játékok
Bartók-est a Salzburgi Ünnepi Játékokon
Karmester: Vajda Gergely
augusztus 23., Salzburg, Grosses Festspielhaus
Kép az előadásból A zene rendben volt © Gramofon |
A „Vajda-drukkereknek” – ilyenek ültek a zenekarban is, hiszen Varga Tamás vagy Nagy Róbert Budapestről került a bécsi társulatba – volt miért izgulniuk. Ugyan a klarinétos-zeneszerző-karmester – amint már oly sokszor külföldön és itthon – most is asszisztált a próbafolyamatban Eötvös mellett, a kórussal pedig külön is foglalkozott, a szituáció ezúttal egészen más volt, mint eddig. A mesterlegénynek meg kellett győznie a képzett iparosokat, hogy most ő adja meg a mestermunka paramétereit, és el is tudja készíteni a mesterművet. És hogy ez a mű most talán más lesz, mint a céh vezetőjének munkája. Kérdés volt továbbá, hogy a sznob salzburgi közönség vajon elfogadja-e az amúgy sem populáris műsort egy számára ismeretlen ifjútól. Nos, Vajda Gergely nem pusztán sikerrel vette az akadályt, hanem jelentős, személyes sikert aratott. Hosszú és erős tapsot kapott, és a sztárénekesek sem nehezményezték, hogy nem nekik szól az ünneplés. A legendák a fellengzős, az újat csak nehezen befogadó Salzburgról, a hisztis zenekarról semmivé foszlottak.
Egyébként a Bartók-sorozat is magyar lelemény: az űrturista Charles Simonyi, azaz Simonyi Károly művészeti alapítványa finanszírozta a vállalkozást. A Microsoftnál 2002-ig a második ember pozíciójában lévő Simonyi magánalapítványa nagyszabású kulturális támogatói rendszert működtet. Csekkje vagy átutalása nem kis pénzről szólt (bővebben: Kékszakállú tolószékben; HVG 2008.08.30.), hiszen a sorozatban a Bécsi Filharmonikusokon kívül a Cleveland Orchestra lépett föl Franz Welser-Möst vezényletével; Bartókot játszott Daniel Barenboim, Pierre Boulez, Vadim Repin és Nikolai Lugansky, Mitsuko Uchida, Lang Lang, Kim Kashkashian, az Ebène és a Hagen Quartet. Rangos lista.
A Négy zenekari darabbal indult a koncert, tehát nem a művek keletkezési sorrendje volt meghatározó. A Grosses Festspielhaus közönsége a félig felemelt zenekari árokban jól láthatta, hogy Vajda Gergely milyen világos koreográfiával irányítja a Bécsi Filharmonikusokat, amely hibátlan akcentussal játszotta a darabot. Majd a Cantata profana következett – szcenírozva. Két oldalt emeletes házfalak mögé, ablakokba helyezte a rendező a kórust, középütt egy harsány színű kockaházikó állt, de semmiféle szerepet nem töltött be, a közelében csupasz fa, ágai szúrósak, mint a szarvassá vált fiúk agancsai. Mintha Lance Ryan tenorjára komponálta volna Bartók a Fiú szólamát. Ryan is megtanulta magyarul a szöveget, csakúgy, mint a nagyszerűen dolgozó kórus.
Várakozásunkkal ellentétben Johan Simons holland rendező A kékszakállú herceg várához már nem használta a monumentális díszletet, „kipucolta” a színpadot. A Kékszakállút, Falk Struckmannt (az Apát is ő énekelte a Cantatában) az ápolónőnek öltöztetett Judit - Michelle DeYoung - egy kerekesszéken tolta be, mint valami első világháborús hadirokkantat. A csupasz színen három női ruha szimbolizálta az ajtókat, a kínzókamrát, a kincsesházat, a virágos kertet, minden ajtót. Az ápolt és az ápolónő utolsó, végzetes játszmájának voltunk tanúi a dramaturgia szerint. Amilyen meggyőző volt a zenei megvalósítás, olyan kevéssé győzött meg ez a felfogás Bartók operájáról. Ám minden kísérlet, még a nem túl sikerült is hasznos lépcsőfok egy letisztult, a zenei mondanivalóhoz hű, jövendő előadáshoz.
Albert Mária
Gramofon Zenekritikai Műhely
