A VDSZSZ eredeti követelése 10 százalékos többlet béremelés a kiszervezett MÁV-társaságok munkavállalóinak a megajánlott 6,9 százalék felett, a MÁV Cargo privatizációs bevételéből 250 ezer forint kifizetése valamennyi vasutas számára. Ez egészült ki azzal a követeléssel, hogy a korábban bezárásra szánt 38 vasúti szárnyvonalon maradjon meg a személyszállítás valamint a munkáltató 1,1 százalékos béremeléssel kompenzálja a vártnál magasabb inflációt, illetve az idén ne kerüljön sor létszámleépítésre munkáltatói érdek miatt.
Meddig húzza a MÁV és a VDSZSZ?
Nem állapodtak meg a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok képviselői a szakszervezet sztrájkköveteléseiről a Herczog László közvetítő részvételével megtartott keddi egyeztetésen sem. A tárgyalást a munkaügyi vita rendezéséről szeptember 15-én folytatják.
Véget ért az Orbán-korszak a sportújságírók szövetségénél
Ne kívánjuk a magyar gyerekeknek azt a stresszt, amin a Pisa-teszt bajnok országok diákjai átmennek
A Vidéki Prókátor üzent Mráznak: Hiteled többé nem lesz, örülj a lopott pénznek
Mráz Ágoston Sámuel: Volt jó adatunk is, csak nem hittük el
A Nézőpont vezetője elmondta, mi volt a legnagyobb mellélövésük.
Trump valóra váltotta Hszi álmát
Melania Trump húzott egy váratlant a kínai elnök tiszteletére tartott díszvacsorán
Divattörténelem a Fehér Házban.