„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Kirúgták a Közlekedéstudományi Intézet közép-magyarországi irodájának vasúti referensét, Dóka Gábort, miután a Vasúti...
Kirúgták a Közlekedéstudományi Intézet közép-magyarországi irodájának vasúti referensét, Dóka Gábort, miután a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetével folytatott egyeztetésen közölte, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a Valutaalapra hivatkozva hónapokon belül további vonalbezárásokra készül. A botrányt keltő állítások között volt az is, hogy a vasúttársaságnál rendre olyan vonalakat újítanak fel, amelyeken erre „abszolút nincsen szükség”. A HVG úgy tudja, a tárcánál azzal kalkulálnak, hogy legkésőbb novemberben elfogy a pénz a jelenlegi menetrend finanszírozására, ezért szűkítenék a kínálatot. Feltűnőek a felújítási árak is: miközben az Alföldön, a Szajol–Püspökladány szakaszon kilométerenként 2 milliárd forintért végzi el a munkákat a Swietelsky és a Közgép Zrt. konzorciuma, addig a Swietelsky anyacége Horvátországban hegyvidéki terepen kilométerenként mintegy 237 millió forintért dolgozik. Az NFM közlekedésért felelős helyettes államtitkára, Schváb Zoltán a volt APEH-elnök, Simicska Lajos cégénél, a Közgépnél dolgozott.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.