Szalai Erzsébet-interjú

HVG, 2012. június 9.

  • HVG

HVG, 2012. június 9.

Az 1945-ben alakult koalíciós kormány a kisparaszti és a melós származású fiatalokat megcélozva indított „Tanulj tovább!” mozgalmat. Ez az eljárás – az „osztályidegeneket” diszkriminálva – a reálszoc alatt jobbára kontinuus maradt, így lettem én 1949-ben gimnazista, majd végül egy jelentős tábort alkotó előgenerációs értelmiség tagja. (Két unokám a „harmadik” lesz ebben a kontextusban.) Baloldaliságom tartalma az évtizedek során módosult, de centrumában változatlanul ez áll: mi történik a pauperekkel? Épp ezért az MSZP–SZDSZ-kormányok működésével korántsem voltam elégedett, mi tagadás, kezdetben az első Orbán-kabinet iránt is illúziókat tápláltam. (A mostanit – kap eleget másoktól, s okkal – zárójelben hagyom.) Hát kerestem a szerintem „hiteles” hazai baloldali gondolkodókat. Elsőként ráleltem Szelényi Ivánra. Szalait pedig Tarsis vagy Ninive (ÉS, 2000. április 14.) című írása óta tartom számon, amikor is addigi eszmetársainak búcsút intett: „...s lettek a kíméletlen neoliberális gazdaságpolitika meg a globalizáció hazai térhódításának aggálytalan kiszolgálói, protagonistái”. Lám, ez az álláspontja változatlan, de most, a szerintem rákbeteg globálkapitalizmus korában „nemzetközi proletariátust” és „nemzetközi osztályharcot” vizionál. Ugyanakkor ha a juhot fejni, nyírni akarjuk, etetni is kell. Ám a számítógépes gyártási, szolgáltatási, adminisztrációs és más egyéb technológia elterpeszkedése miatt egyre kevesebb élő munkaerőre – nyírható juhra – van szükség, s bizony egyre több a „felesleges ember”, amely idővel akár kritikus tömeggé is válhat... Kiket interjúvolhatna meg még a HVG? Huszár Tibort, Romsics Ignácot és – TGM-et. Akinek világnézeti próteuszkodása mostanra sajátos, nekem jobbára rokonszenves állomáshoz érkezett.

SZABÓ SÁNDOR

(BUDAPEST)

Hozzászólások