Sedacur forte
Sedacur forte

Az okostelefonok korában szinte minden mérhetővé vált, még az alvásunk minősége is. Ám érdemes a lakossági alvásmérő- és elemző appokhoz egészséges kétellyel viszonyulni, mert könnyen átverés áldozatává válhatunk.

Az internetnek hála, az öndiagnózisok és az öngyógyítás korát éljük, sőt, mára a napi teljesítményüket naplózó emberek egész mozgalma bontakozott ki világszerte. A virágzó Quantified Self irányzat tagjai szervezetük és környezetük tudatos és precíz megfigyelésétől leginkább azt remélik, hogy sikerül kialakítaniuk a számukra leginkább megfelelő egészséges életmódot, és elérik azt az állapotot, amivel az élet minden területén a legjobban teljesíthetnek.

A mozgalom mögötti ideológia leginkább azt hirdeti, hogy az adatok hosszú távú feljegyzése, majd összevetése olyan összefüggésekre világíthat rá testünk és lelkünk működésével kapcsolatban, melyeket másként egész egyszerűen nem vennénk észre. Éppen ezért, van, aki a lépéseit, vagy a mozgással és az üléssel töltött órákat számolja, majd ezt veti össze a kedélyállapotával, míg mások a kalóriákat és a naponta elfogyasztott folyadék mennyiségét jegyzik fel, de arra is találunk példát, amikor a szívritmus és a pulzusszám a megfigyelés tárgya. A Quantified Self mozgalom persze időnként különös vadhajtásokat is produkál: például, mikor egyesek a testükben lévő baktériumok számát „leltározzák”, vagy épp azt figyelik, hogy párjuk, illetve barátaik körében mely szavakat használják a leggyakrabban.

A Quantified Self hívők egyik legnépesebb táborába tartoznak azok, akik az alvásuk minőségét vizsgálják. Őket ma már egy komplett iparág szolgálja ki: például számtalan lakossági alvásmérésre szakosodott weboldal, program, és mobilos alkalmazás született az idők során.

Az alvást „segítő” appok közül lassan egy évtizede egyértelműen az androidos, valamint az IOS-es telefonokra egyaránt letölthető Sleep Cycle örvend a legnagyobb népszerűségnek, holott minden idők egyik legtöbbször letöltött fizetős alkalmazása nem mást, mint magát a lehetetlen ígéri. A Sleep Cycle igencsak ambiciózusan szólítja meg a közönséget, hiszen azoknak ígér jobb alvásminőséget, akik reggelente alig bírnak kimászni az ágyból, és addig nyomkodják a szundi-gombot, amíg a reggeli kapkodás és a kínos késés garantált nem lesz.

Az app sikerét ezen túl annak köszönheti, hogy rém egyszerűen működik. A használati utasítás szerint először is töltőre kell tennünk az okostelefonunkat, majd képernyővel lefelé fordítva, a matracunk szélére kell helyeznünk. Innentől a rendszer dolgozik: elvileg a telefon mozgásérzékelő rendszerét, gyorsulásmérőjét és mikrofonját használva az alkalmazás minden alvás közbeni rezdülésünket észleli és rögzíti, melyek alapján képes megállapítani, hogy mikor mely alvásszakaszban járunk, például mikor köszönt be az alvásunk során az álmokat hozó REM-szakasz.

A friss és üde ébredés pedig úgy lesz garantált, hogy az okos alkalmazás mérései nyomán akkor ébreszt fel bennünket, amikor már nem a mély alvás fázisában járunk. Mintha ez nem lenne elég, az app más csodákra is képes, például elkészíti, és grafikonon is megmutatja az alvásstatisztikát: milyen hosszúak voltak a különböző alvási fázisok, illetve mennyire volt „jó” az alvásunk minősége. A napló funkció beállításával pedig az alvásunkat befolyásoló tényezőket (késői kávé, késői fekvés, borzalmas nap) is megadhatjuk, hogy lássuk, ezek mennyiben alakították az éjszakai pihenést.

Ideális alvás márpedig nem létezik

Jól hangzik, ugye? Kár, hogy az applikáció áldásos hatásait maximum placebohatásként fejti ki. Az egyik fiatal amerikai pszichiáter, egyben alvásproblémákkal foglalkozó kutatóorvos, Jordan Gaines Lewis egy hosszabb bejegyzést szentelt a neves természettudományos lap, a Nature egyik blogjában a Sleep Cycle, és a hasonló elven működő appok féligazságainak. A kutatónő akkor kezdett el gyanakodni, mikor egyik barátja elújságolta neki, hogy milyen kipihenten ébredt, ami nem csoda, hiszen az app 8 REM-szakaszt is kimutatott az alvása során.

Cikkében Lewis doktor rávilágít, hogy egy átlagos 7-8 órás alvás során 4, maximum 5 REM-szakaszt élhetünk át. Az alvás során a NREM (szemmozgás nélküli alvás) és a REM gyors szemmozgásos alvás) alvási ciklusok váltják egymást, az elalvás után pedig több, lassú hullámú, fokozatosan mélyülő, szemmozgás nélküli alvásciklus következik, amit a gyors szemmozgással járó periódus szakít meg, majd újraindul az alvásciklus. Egy-egy ilyen ciklus általában 90-120 percig tart, majd ahogy közeledünk a reggel felé, a NREM alvás hossza egyre csökken, míg a REM-é fokozatosan nő. Ezek az alvásfázisok olyan szigorú rendben követik egymást, hogy ha valakit az alvás legmélyebb, vagyis a 4. NREM szakaszában ébresztenek fel, az agy az ébredés előtti néhány pillanatban végigjárja az ébredést megelőző fázisokat, a 3-2-1-REM-et is.

Igen, pontosan itt bukik meg az app fantasztikus ígérete, amit korábban a Harvard kutatói, Jewett és kollégái is bebizonyítottak: bárhogy is érzékeljük, ha az alvás mély szakaszában ébredünk fel, nem lesz hatással az aznapi kognitív teljesítményünkre. Mi a tanács ezek után? Lewis szerint egyfelől ügyeljünk a rendszeres és egészséges napi életvitelre, és aludjunk eleget, továbbá ne dőljünk be az alvásmérő- és figyelő appok uniformizálási kísérleteinek, vagyis ne törekedjünk az „ideális” alvásra, hiszen ahogy „optimális” álomba szenderülési idő sem létezik, ugyanúgy mindannyiunk alvásciklusa eltérő, teljesen egyedi.

Szóval bármennyire is komolyan vesszük, a Quantified Self mozgalom továbbra is csak hobbi, nem pedig tudomány, továbbá egyetlen alvásmérő app sem helyettesítheti a szomnológusok, vagyis az alvásproblémákra szakosodott orvosok munkáját, ahogy az általuk végzett és kiértékelt alváslaborban készített precíz, poliszomnográfiás alvásvizsgálatot sem. Ha a nagy őszi hajtásban és rohanásban időlegesen mégis utolérne bennünket a feszültség okozta inszomnia, és ez elalvásig hosszasan forgolódnánk az ágyban, nagy segítséget jelenthetnek a gyógynövény alapú gyógyszerek (altató, illetve nyugtató hatású gyógynövény például a macskagyökér, a komló vagy a citromfű). Ám még ekkor se feledjük: ha az alvásprobléma huzamosabban fennáll, és a nappalaink tartósan katasztrofálisak az alváshiány miatt, az öngyógyítás helyett mindenképpen forduljunk szakemberhez!

 

Hirdetés

2 az 1-ben: nappal nyugtat, este altat

A Sedacur forte az előnyös növényi hatóanyag-kombinációnak köszönhetően nappal oldja a feszültséget, este segíti az elalvást és a nyugodt éjszakai pihenést. Szedése a mindennapi tevékenységet nem befolyásolja hátrányosan: nem rontja a figyelmet, sem az autóvezetéshez is nélkülözhetetlen képességeket, az éberséget és a reagálóképességet.

Vény nélkül kapható gyógyszer
www.sedacur.hu/

Sedacur forte


Az oldalon elhelyezett tartalom a Sedacur forte forgalmazója, a Phytotec Hungária megbízásából jött létre, előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.

Sedacur forte BrandChannel

Úgy tűnik a multik is rájönnek végre, mennyire fontos a kipihent alkalmazott

Néggyel még átmész, öttel már megbuksz – szól a japán egyetemisták mondása arról, hogy napi hány óra alvás kell a sikeres vizsgaidőszakhoz. Ezek után nem csoda, hogy a japán munkavállalók néha az utcán szenderülnek álomba. Ám nem kell ilyen messzire mennünk, az amerikai mellett az európai munkakultúra is az alvás ellensége.

Sírás lett a vége a szegedi chilievő versenynek

Sírás lett a vége a szegedi chilievő versenynek

Üzemanyagcellás hibrid divatterepjáró a Mercedestől, kétféle töltéssel

Üzemanyagcellás hibrid divatterepjáró a Mercedestől, kétféle töltéssel

Szegregációper: mennyit ér, hogy az iskola nem tanít meg írni-olvasni?

Szegregációper: mennyit ér, hogy az iskola nem tanít meg írni-olvasni?

Ez elég menő lesz: élőben lehet követni Rembrandt Éjjeli őrjáratának a restaurálását

Ez elég menő lesz: élőben lehet követni Rembrandt Éjjeli őrjáratának a restaurálását

65 éves korában meghalt a Microsoft milliárdos társalapítója, Paul Allen, akinek még nagy tervei voltak

65 éves korában meghalt a Microsoft milliárdos társalapítója, Paul Allen, akinek még nagy tervei voltak