A számviteli és helyi adó törvény által megfogalmazott kikötések egyikére hívnánk fel ismét a figyelmet, méghozzá arra, hogy a közvetítés ténye derüljön ki a számla tartalmából. Ez a feltétel elsősorban nem az áfa szempontjából számít, eszerint ugyanis nem kifogásolható a számla akkor sem, ha a számla közvetített szolgáltatást tartalmaz ugyan, azonban a számlán ezt a kibocsátó nem tünteti föl. Ettől még, ha minden más feltétel fennáll, akkor a számlabefogadó érvényesíthetné az áfalevonás jogát.
Közvetített szolgáltatások az áfatörvény tükrében
A közvetített szolgáltatásokra az általános forgalmi adó törvény szerint is érdemes és fontos odafigyelni.
A tudásátadás intenzív formáját jelentik szemináriumaink és konferenciáink, amelyek a gazdaság és menedzsment témájú köteteinkre, tematikus weboldalainkra, illetve a hozzájuk kapcsolódó szakmai kiadványainkra épülnek. Célunk, hogy ezek túlmutassanak a hagyományos gazdasági megközelítéseken, új ötleteket, kitörési pontokat és megoldási javaslatokat nyújtsanak minden részvevő számára.
Benkő Péter neve is szerepel az ügynökhálózat nyilvántartásában
Az adatokból nem derül ki, hogy Benkő adott-e le jelentéseket az állambiztonságnak, csak az a biztos, hogy tagja volt a hálózatnak.
Gáti Oszkár: Úgy mutatkoztak be, hogy rendőrök, és a barátom büntetőügyében keresnek
Bombameglepetés: emberhátrányban győzött 2–0-ra a Fradi a San Siróban
Tóta W. Árpád: Másfél évtizedig fojtogatták Magyarországot, ideje, hogy feloldódjanak a közös hahotában
Akár a börtönbe is bemegy a bizottság Matolcsyért
Videóriport a parlamentből.