Becsuknak még jó pár adózási kiskaput, de felezhető lesz a kiszabott adóbírság

Ha új év, akkor új adószabályok – évtizedek óta bevett forgatókönyv ez idehaza. Melyeket emelné ki a 2018. január 1-jétől hatályos változások közül?

Az egyik az úgynevezett feltételes adóbírság kedvezmény bevezetése az új Art.-ben. Ez azt jelenti, hogy ha az adózó lemond az őt megbírságoló elsőfokú adóhatósági határozattal szembeni jogorvoslati jogáról, s megfizeti az előírt adókülönbözetet, akkor a kiszabott adóbírság felét elengedik. Magyarul, az együttműködő adózó jól jár. Fontos másik változás, hogy egyszerűsödött az adóellenőrzési eljárás az adóigazgatási rendtartás szerint. Egyrészt azáltal, hogy a korábban több adóellenőrzési mód kettőre csökkent. Az egyik a bevallások úgynevezett átfogó, utólagos revíziója, a másik az egyes adókötelezettségeké, például, hogy adott-e számlát, nyugtát az adózó, bejelentette-e a munkavállalóját. Másrészt az ellenőrzések időtartama is egységesült, azokat egy éven belül le kell zárni. E változások előnyösek az adózók számára, mert az adórendszer egyszerűbbé vált, a határidők pedig világosabbak lettek.

Milyen nemzetközi adószabályok vannak, amelyek még átültetésre várnak?

Jelenleg az OECD által 2015-ben elfogadott úgynevezett BEPS (Base Erosion and Profit Shifting) ajánlás átültetése folyik. Ez lényegében a multinacionális vállalkozások által alkalmazott adótervezési technikákra válasz, s azzal a céllal született, hogy a nemzetközi adójog olyan zártabb rendszere jöjjön létre, amelyben kisebb tere van az adótervezésnek. A BEPS-hez hasonló csomagot fogadott el az EU 2016 őszén, ez az Anti-Tax Avoidance Directive (ATAD), vagyis az adókikerülés elleni irányelv, amelynek átültetése kötelezettség, ellentétben az OECD anyagával. Ez szűkebb, kevesebb szabályozási tárgykört tartalmaz, mint a BEPS, s csak az EU tagállamainak kötelező átvenniük, legkésőbb 2018. december 31-éig. Ám, ezek nagy részét Magyarország már beépítette a jogrendszerébe.

Milyen területen kell alkalmazni ezt az uniós irányelvet?

Az ATAD-ban öt rendelkezés található, amelyek a társasági adón belül fontos jogintézményekre vonatkoznak. Ezek egyike az ellenőrzött külföldi társaságokra vonatkozó szabályozás. Ilyen Magyarországon eddig is volt, méghozzá eléggé szigorú, még az ATAD-nál is rigorózusabb. Ez arra a magyar cégre vonatkozik, amelyik leányvállalata egy külföldi adóparadicsomban működik, egyáltalán nem fizet adót, vagy nagyon kicsi az adóterhelése, miközben nagy a nyeresége, amit azonban nem fizet ki osztalékként a Magyarországon bejegyzett tulajdonosának. Ha a külföldi cég az ellenőrzött külföldi társaságra vonatkozó szabályozás hatálya alá esik, akkor annak ellenére, hogy profitjából egy centet sem juttatott a magyar anyacégének, az utóbbi Magyarországon köteles adót fizetni leányvállalata nyeresége után. Ez azért igazságos, mert ugyan a magyar tulajdonos a külföldi cégbe tesz ki jellemzően jogdíjakat és azok hasznosításának ellenértékeit a külföldi cég kapja meg, az realizálja a nagy jogdíjat, annak eredeti tulajdonosa mégiscsak a magyar társaság.

Ez a szabály tehát azt szolgálja, hogy ne lehessen kikerülni az adózást?

Pontosan. Az adóelkerülés ellen ugyanis a jogalkotó kétféleképpen tud küzdeni. Egyrészt konkrét, részletes szabállyal, amelyre példa az ellenőrzött külföldi társaságokra vonatkozó szabályozás, másrészt generálklauzulával, amit majd a jogalkalmazó szervek, tehát ez esetben az adóhatóság és a bíróságok töltenek meg tartalommal. Ezek közé tartozik a rendeltetésszerű joggyakorlás, vagy a tartalom szerinti minősítés elve. Ez azt jelenti, hogy ha egy szerződés fő célja vagy fő céljainak egyike adóelőny megszerzése, akkor ezt az adóhatóság rendeltetésellenesnek minősítheti. A rendeltetésszerű joggyakorlás elve a magyar szabályozásban eddig is benne volt, de az ATAD is szól róla visszaélés elleni általános szabály néven.

Maradt még olyan uniós adójogi terület, amelynek rendelkezéseit Magyarországnak harmonizálnia kell?

Igen, például az alultőkésítés, noha erre is van hatályos szabály a hazai társasági adóban. Eszerint, ha a cég által felvett, nem banki – hanem mondjuk anyavállalati – kölcsön aránya meghaladja a saját tőke háromszorosát, akkor az afeletti kölcsönre jutó kamat nem számolható el költségként, azzal a kölcsönt felvevő nem csökkentheti az adóalapját. Ez azon gyakorlat ellen született, miszerint a cégek tőke helyett előszeretettel finanszírozták kölcsönnel a leányvállalatukat. Például, amikor egy külföldi cég alapít Magyarországon egy társaságot, akkor nem jegyzett tőkeként bocsátja a rendelkezésére a működéshez szükséges összeget, hanem kölcsönt ad számára. Ennek az az előnye, hogy ha a leányvállalat jegyzett tőkét kap, majd nyereséget termel, akkor ezt csak a társasági adó megfizetése után tudja osztalékként kifizetni az anyacégnek. Ezzel szemben, ha a leányvállalat kölcsönt kap, ami után a szokásos piaci kamatot fizeti, akkor költséget tud elszámolni, vagyis adózatlan pénzből tud kvázi osztalékot fizetni formálisan kamatként feltüntetve az anyacégének. Ez is egy adóelkerülési mód, ezért korlátozta a jogalkotó a költségként elszámolható kamat mértékét. Nincs szükség e szabály hatálya alá vonni a banki hitelfelvételt, mivel a bankok üzletszerűen nyújtanak hitelt, kockázatot mérlegelnek. Az ATAD viszont más képletet határoz meg az alultőkésítésre, mint a magyar, nevezetesen az adó-, kamatfizetés és értékcsökkenési leírás előtti eredmény (angol rövidítéssel: ebitda) 30 százalékáig lehet elszámolni a kamatot költségként.

A számos jogharmonizációs intézkedés ellenére van még tere annak, hogy az államok az adószabályaikkal versenyezzenek a külföldi cégek kegyeiért?

Az adóverseny és a jogharmonizáció között van egy sajátos kapcsolat. Eszerint minél kiterjedtebb a harmonizáció, minél több irányelv létezik, vagyis minél inkább leszabályozott egy terület, annál kisebb tere van az adóversenynek. Ez utóbbit úgy is fel lehet fogni, hogy kedvező jelenség, meg úgy is, hogy káros. Attól függ, hogyan közelítünk hozzá. Aki üdvözli az adóversenyt, az azzal érvel, hogy ennek híján a kormányzat nem gyakorolna önkorlátozást, s a végletekig növelné az adóterhelést.  Azért nem teszik ezt meg, mert ha egy másik állam nem követi őket, akkor egy mobil társadalomban mindenki átköltözne a szomszédba. Az adóverseny tehát visszatartja a kormányzatot a túladóztatástól. Ezzel szemben a káros jelleget hangsúlyozók arra hivatkoznak, hogy az egyes államok annak érdekében, hogy adóalapot vonzzanak a területükre, csökkentik az adóterhelést. Ám ezzel elindulhat egy verseny a nulláig, illetve egy olyan szintig, amelynél már nem lesz annyi adó, ami a nyugati típusú, jóléti demokráciák finanszírozásához elegendő lenne. Az e nézetet vallók szerint az adóversenyt korlátozni kell. Ennek érdekében csaknem egy időben fellépett az OECD és az EU is. Az OECD-ben 1998-ban készült el egy jelentés a káros adóversennyel szembeni küzdelemről. Ami azonban csak egy ajánlás, s a káros adóversenybe sorolta az adóparadicsomokat és a preferenciális adórezsimeket, s azt ajánlották, hogy ilyeneket az államok ne alkossanak. A preferenciális adórendszer esetén az állam csak a külföldi cégeknek biztosít kedvezményeket, az ott tevékenykedő hazai cégeknek nem. Az EU által elfogadott Code of Conduct, az üzleti magatartási kódex érdekessége, hogy bár nem valódi uniós jogforrás, Magyarországgal szemben megkövetelték a betartását az uniós csatlakozási tárgyalások során. Mivel ez a korábban uniós taggá vált államok számára nem volt így, hozzájuk képest a magyar adószabályozás sokkal kötöttebb pályán mozog. 

És ebből mi következik?

Az adókönnyítések az uniós jog szerint állami támogatásnak minősülnek. Márpedig az Európai Bizottság (EB) mostanában erőteljesen fellép az állami támogatásokra vonatkozó szabályok betartása érdekében. Míg Írország eddig adhatott nagy kedvezményt az Apple-nek, mostanra érett meg a helyzet arra, hogy az EB nagy bírságot szabjon ki, pedig ezt az üzleti magatartási kódex alapján eddig sem tehette volna meg, igaz, az csak egy ajánlás volt. Azóta nagyon komoly elmarasztaló határozatok születtek, az Apple mellett a Fiattal és a Starbucks-szal szemben.

A helyi adók mennyire alkalmasak a külföldi cégek bevonzására?

Az adóverseny a vállalkozások nyereségét érintő adóknál még mindig nagyobb jelentőséggel rendelkezik, mert kisebb a harmonizáció szintje, mint a közvetett adóknál, amelyek jellemzően a fogyasztót terhelik, és forgalmi adók. Az egyik legjelentősebb, vállalkozásokat terhelő közvetlen adó hazánkban a helyi iparűzési adó. A helyi adóbevételek nagyjából 80 százaléka országosan ebből származik. Csak érzékeltetésül: bizonyos években több a helyi iparűzési adóbevétel, mint a társasági adóbevétel. Volt, aki úgy ítélte meg, hogy a magyar helyi iparűzési adó sérti azt az uniós alapelvet, miszerint hozzáadottérték-adóból egy országban csak egyet lehet bevezetni, márpedig ilyen van, ez az áfa. Ám egy előzetes döntéshozatali kérelem alapján az Európai Bíróság megállapította, hogy a helyi iparűzési adó nem hozzáadottérték-adó.

Magyarország hol helyezkedik el az államok közötti adóversenyben?

A Világgazdasági Fórum legutóbbi, tavaly szeptember végén publikált globális versenyképességi rangsorában Magyarország a 60. helyen áll, ez kicsit magasabb pozíció a korábbi évek eredményéhez képest. Ebben az indexben 12 önálló szempont alapján értékelik a versenyképességet, s ezek egyike sem az adórendszer, igaz, több szempontnál lehet találni adótényezőt. Például a piaci versenyképességet befolyásoló tényezők egyike az adóteher, míg a munkaerőpiacinál az, hogy az adójog miként ösztönzi az embereket a munkavállalásra. Az adójogi szabályozás egy ország versenyképességének meghatározó tényezője, de nem az egyetlen eleme; önmagában semmiképpen sem döntő faktor. Persze amikor egy cég azt vizsgálja, hol telepedjen le, akkor az adórendszer kiszámíthatóságát, az adóteher szintjét is figyelembe veszi, mivel az adó költség, ugyanakkor kockázat is, amit be kell árazni a megalapozott döntéshozatalhoz.

Ezek szerint a külföldi autógyárak sem elsősorban adószempontok miatt helyezték üzemeiket Magyarországra?   

Ez is fontos volt, de legalább ennyire figyelembe vették az infrastruktúrát, vagyis azt, hogy van-e autópálya, elektromos hálózat, az emberi erőforrások rendelkezésre állnak-e, továbbá, hogy mekkora nettó bérért hajlandók jól dolgozni a magyar emberek. Emellett általában a politikai stabilitás is számít, vagyis, hogy kell-e tartani zavargásoktól, forradalmaktól, puccsoktól. Valamint a jogi intézményrendszer kiszámíthatósága, vagyis, hogy a jogi igényeiket érvényesíteni tudják bíróságok előtt, és végre tudják hajtani azokat. A közegészségügyi állapotok is fontosak. Az ominózus versenyképességi rangsor szempontjai között például olyanok is vannak, amelyeken magam is meglepődtem, például, hogy a maláriával fertőzöttségnek mekkora az aránya az ország területén. Mindenesetre tanulságos, hogy a magyar vállalkozások szerint a versenyképességüket a legkevésbé a politikai rendszer stabilitása rontja a rangsor szerint.