Szerző:
Kicsit úgy tűnik most, mintha az unió a rossz gyereket, a tékozló fiút meg akarná büntetni. Ez valóban így van?
Dr. Arató Krisztina: Nem egészen, vagyis ez csak az egyik része a dolognak. Az unió önérdekeinek védelme miatt a saját fenntartására törekszik, betartja és betartatja saját szabályait. Persze azt sem akarja, hogy más is kilépjen, ám őszintén, ennek nincs is realitása. Tehát nem feltétlenül büntetni akar, egyszerűen a hosszú tagság ideje alatt annyira összefonódtak a tagállamok, hogy nagyon bonyolult a leválás.
A britek pedig kicsit úgy viselkednek, vagyis inkább úgy kommunikálnak, mint a hatvanas évek csatlakozási kísérleteinél. Akkor úgy tárgyaltak, mintha az Egyesült Királyság „megengedné az uniónak, hogy csatlakozzon hozzá” – most pedig úgy, mintha ők diktálhatnák a kiválás szabályait.
Akkor lépéselőnyben van Európa a tárgyalásokon, csak a britek még másról beszélnek?
Dr. A. K.: Természetes, hogy Theresa May miniszterelnök most (még) folyamatosan úgy nyilatkozik, hogy nem „lesz gond”, Ön is így tenne egy ország vezető politikusaként. Pedig egyelőre nem született olyan gazdasági elemzés, mely szerint jobb lesz a brexit után a briteknek. Hiába állna a kormány érdekében egy hosszútávú, pozitív előrejelzést kommunikálni, mégsem teszi. Ráadásul az unió talált egy rendkívül rutinos embert a tárgyalások élére. Michel Barnier francia eleganciával tartja meg sajtótájékoztatóit, ahol elmondja, hogy a briteknél pattog a labda, a közösségnek semmi nem sürgős, várják a javaslatokat, van kicsivel több mint egy évük még. Ha akkor lesznek megoldatlan kérdések, akkor azok inkább a briteket fogják sújtani. Ennek ellenére persze az unió sem boldog. Már csak azért sem, mert a legnagyobb katonai erővel rendelkező tagállam fog kilépni.
Mindig az volt az érzése az embernek, hogy a britek nem is igazán voltak az unió részei, és nemcsak a földrajzi helyzetük miatt. Tulajdonképpen mennyire voltak „benne” a britek az unióban?
Dr. A. K.: Valóban, a brit politikai retorika folyamatosan a kívülállás érzését keltette. Pedig szakpolitikai szinten nagyon jól teljesítettek, nem voltak lemaradva, mindent végrehajtottak, amit a közösség elvárt. De a saját szuverenitásuk hirdetése egészen a kezdetek óta jelen volt. 1957-ben meghívták az eredeti tárgyalásokra az Egyesült Királyságot, és míg a többi hat országból a külügyminiszterek voltak jelen, a britek csak egy kereskedelmi tisztviselőt küldtek. Ez egyértelmű diplomáciai üzenet volt. A véleményüket pedig így fogalmazták meg akkor: „Nincs esély arra, hogy egyetértés szülessen az önök által most tárgyalt szerződés tekintetében. Ha mégis születne egyetértés, nem lenne esély annak alkalmazására. Ha alkalmaznák, az Nagy-Britannia számára teljesen elfogadhatatlan lenne… au revoir et bonne chance.[1]” Aztán 1961-ben mégis benyújtották a csatlakozási kérelmüket…
De hiába csatlakoztak, megmaradt a függetlenség kommunikációja…
Dr. A. K.: Igen, a szupranacionalizmust és a föderációhoz hasonló felépítményt mindig kategorikusan elutasították, és a közös cselekvésbe vetett hit soha nem volt rájuk jellemző. Még könyv is jelent meg erről a furcsa viszonyról: az Egyesült Királyságot az unió idegesítő partnerének hívták (An Awkward Partner). Érdekes, hogy Margaret Thatcher 1988-ban egyenesen a Szovjetunióhoz hasonlította az európai közösséget, feltéve a kérdést, hogy ha a központosítás már ott sem vált be, akkor mi miért erőltetjük. (Tulajdonképpen a Vaslady óta ismerjük az euroszkepticizmus kifejezést is). De benne is megvolt a kettősség. 1975-ben (tulajdonképpen az első brexit népszavazáson) éppen Thatcher kampányolt az Európai közösség mellett és vitte a Vote Europe táblát. Utána jött Tony Blair, aki közeledett Európához, de 2001. szeptember 11. után minden megváltozott, és ő is Amerika felé fordult.
Most is megvan a kettőség, hiszen a brit választók nem egyértelműen utasították el Európát: csekély többséggel, 51,9 százalékkal nyertek a kilepést támogatók. Furcsa, hogy éppen azokon a területeken (például Wales déli részén) szavaztak a brexitre, ahol jelentős fejlesztési pénzeket kaptak az uniótól.
Mondhatjuk, hogy csak „érzelmi alapon” döntött az Egyesült Királyság a brexitről?
Dr. A. K.: A brexit ellen észérvekkel kampányoltak, míg a brexit mellett érzelmi húrokat pendítettek és a függetlenség fontosságát hangoztatták. De tulajdonképpen a kilépés fő oka a munkaerő szabad áramlásának megakadályozása volt. Az Európai Unió szentírása, kőtáblája az egységes piac, azaz az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a munkaerő szabad áramlása. Ebből nem lehet egyet kivenni és a többit megtartani, mert akkor felbomlana a közösség! Sok, évtizedek óta kint dolgozó meséli, hogy a mindig elfogadó britek, a szavazás óta már „kevésbé barátságosak”. Elkezdték kinézni az akcentussal beszélőket és a külföldieket is, bármennyi ideje is élnek a szigetországban.
Most kényelmetlen helyzetben vannak a britek. Nem tudnak még független országként kereskedelmi tárgyalásokat folytatni, de az sem lehet, hogy két év múlva, a kilépés után semmilyen szerződésük ne legyen.
Dr. A. K.: Igen, ez egy furcsa ex-lex állapot. Jelen pillanatban az a helyzet, hogy szerződéseket még nem köthetnek, de May rögtön megválasztása után elutazott a leendő partnerországokba (például Indiába), hogy elkezdje a tárgyalásokat. Nigel Farage éppen azzal érvelt a Brexit mellett, hogy milyen dolog az, hogy a világ egyik vezető gazdasági hatalma nem vesz részt a nemzetközi kereskedelmi tárgyalásokon. Farage talán nem figyelt, amikor erről tanították, ugyanis már a 1973-as brit belépés előtt megvalósult a vámunió (1968), azaz a britek már ezzel a feltételrendszerrel váltak tagállammá – ezt pontosan tudták a csatlakozási kérelem beadásakor. De fordítva is igaz ez az ex-lex állapot: volt már olyan hivatalos egyeztetés az unió jövőjéről, melyre nem hívták meg a briteket, pedig egyelőre a közösség teljes értékű tagállamáról beszélünk.
Van olyan opció, hogy visszalépnek?
Dr. A. K.: Annyira precedens nélküli helyzetben vagyunk, hogy bármi megtörténhet. A legfurcsább az lenne, ha menet közben, mondjuk egy év múlva, hosszas tárgyalások után történne meg ez a visszalépés. Ám ez egy olyan forgatókönyv, melyet talán Joe Eszterhas sem tudna kitalálni.
Milyen hatása lehet a Brexitnek Magyarországra?
Dr. A. K.: Gazdasági hatás a befizetések változásából adódhat, hiszen a britek komoly összeggel járultak hozzá a közös költségvetéshez. A tagállami befizetések megemeléséről már most is folynak a tárgyalások. Politikai szinten pedig a jelenlegi magyar kormány elvesztett egy példaképet. A közösséghez tartozás, de egyben a független tagállam mintapéldája volt a szigetország. Most kicsit egyedül marad a kormány ezzel a nézettel.
[1] Idézi FISCHER Ferenc: A megosztott világ. Dialóg, Pécs, 2005, 170. o.